Székely György szerk.: Paulay Ede írásaiból (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 17., Budapest, 1988)
PAULAY EDE ÍRÁSAI - A magyar színészet
A nyolcvanas években Halminak, a kitűnő bonvivànnak halála nagy ürt hagyott maga után, és nemcsak egy szerepkört juttatott árvaságra. Ez egyszerű, szikár emberben szeretetreméltóság, rugalmasság, könnyüség, kedélyben mélység, előadásában finomság, fölfogásában biztosság egyesült. Paulayné halála, ki a nemes, méltóságos drámai és vigjátéki anyák teljes személyesitője volt, és a vigjátéki pajzán menyecskéket páratlanul alakitó Molnárné betegsége, mely miatt kénytelen volt a színpadtól megválni, szintén nem egy darabot szoritott le a műsorról. Mindamellett a személyzet folytonos gondos kiegészítése, a tagok többrendbeli külföldi tanulmányútja, a vezetők és közreműködők céltudatos, lelkiismeretes törekvése oly örvendetes fejlődést idézett elő, hogy művészi előadásait kivált összjáték tekintetében ma már a világ első színpadjainak mértékével birálják. A Nemzeti Szinház alapításától kezdve az egész országban nagy lendületet nyert a szinészet. Vármegyék, városok és magánosok versenyeztek a pártolás, az állandósítás munkájában. 183o-tól kezdve sok ügyes színigazgató csoportosította maga körül a kiválóbb tehetségeket. Éder György, Pály Elek, Komlóssy Perenc, Kilényi Dávid, Abday Sándor, Ballá Károly, Pilippovics Henrik, Hetényi József, Latabár Endre, Ùjfalussy Sándor, Lángh Boldizsár, Pázmán Mihály, Szabó József, Havy Mihály, Szákfi József maradandó érdemeket szereztek a vidéki szinészet fejlesztése körül. Az állandó szinhazak sorra emelkedtek az országban, s ma már Debrecen, Kassa, Szeged, Arad, Szabadka, Győr, Miskolc, Zombor, Pécs, Pápa, Szombathely, Nyitra, Szatmár, Székesfehérvár, Dés, Máramaros-sziget, Eperjes diszes színházaiban kizá-