Székely György szerk.: Paulay Ede írásaiból (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 17., Budapest, 1988)

PAULAY EDE ÍRÁSAI - A magyar színészet

Nemzeti Szinházunkat : s ha fennállásának több mint félszázados történetén végigtekintünk, alig lehetne valami értelme annak a vitának, hogy célszerű volt-e 1837-ben a megye pártfogása alatt megnyitni a Pesti Magyar Szinházat, vagy jobb lett volna Széchenyi István tervét fogadni el. Az 5o év történetének épp annyi eseménye szól az egyik, mint a másik mellett; és egyik sem kisebbitheti Pest vármegye érdemét a magyar szinészet állandósítása körül, egyetlen levelét sem fogja elhervasztani Földváry Gábor alispán koszorújának, mellyel neki a magyar színművészet méltán adózik. De nem szabad felednünk a színtársulat érdemeit sem, mely nemcsak kiállta a versenyt a már akkor nagy hirü, pompás épületben működő jeles német társulattal, hanem a lelkes hazafiakban azt a reményt is méltán ébresztette, hogy ez a társulat egy Pesten emelendő diszes, állandó épületben győztes lesz. És ezt a reményt, ezt a föltevést is igazolta. A társulat tagjai: Megyeri, Egressy, Fáncsy, Szentpétery, Laborfalvy Róza, a Lendvay-pár, Bartha, László, Telepy, Udvarhelyi, Szilágyi- néhány évig együtt működve - oly művészi magaslatra emelkedtek, hqgy már 1841-ben a pozsonyi országgyűlés az intézetet, mint Nemzeti Szinházat, országos bizottság vezetése alá helyezte. Az ő művészi ragyogásuk tölti be a szinház történetének első évtizedét. E kort nevezik ma is szinmüvészetünk aranykorának. És valóban annyi kitűnő művészi erő egyszerre, egyidőben egyenletesebb harmóniában sohasem működött együtt e szinpadon. Az ő hatásuk érlelte szigligeti drámairói tehetségét, s viszont e termékeny munkásságú jelesünk tollának köszönhették ők nagyszámú remek alkotásaikat. Az egész évtizeden át megtartották a