Székely György szerk.: Paulay Ede írásaiból (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 17., Budapest, 1988)

PAULAY EDE ÍRÁSAI - A Nemzeti Színház

ke önérzete, de senkiben sem fejlődött ki annyira a művész kötelességérzete sem, mint ő benne. Neki a szinpad oltár volt, melyen igazi buzgósága papként áldozott. Egész életében tanult és tanított. Nemcsak gyakorolta művészetét, de tiszteltté is tudta tenni. Tóth József, bár fiatalabb, méltó kortársa volt. Magába vonult, zárkózott kedélyű lévén, kevesebb hatása volt társaira, de erős komikai tehetséggel és bámulatos alakitó képességgel levén megáldva, nagyobb hatása volt a közönségre. Nagy tehetsége, sőt élete is a tragikai hősök ábrázolásán tört meg. A test nem birta el a szellem erőlködését. E veszteségek súlyával léptünk át a negyedik évtizedbe. Ennek első éve rendkívül kedvező volt, erkölcsi és anyagi sikerekkel teljes; de rögtön beállott a hanyatlás, zavar, igazgató és személyzet viszálykodása, a közönség botránkozása és közönye, igazgatóválság, és egy csaknem két évig tartó provizórium. E provizórium alatt sikerült a közvetlenül felügyelő Ribáry József miniszteri tanácsosnak, ki mellett Szigligeti működött mint ideiglenes igazgató, a rendet helyreállítani, a zilált anyagi helyzetet rendezni és egy újabb igazgatási rendszerre való átmenetet előkészíteni. Egy újabb enquête egy intendáns felügyelete alatt két szakigazgatóra javasolta bizni a drámai és operai szakok igazgatását, hangsúlyozván egyszersmind a dráma és opera szétválásának szükségét és sürgősségét. E javaslatok következtében báró Podmaniczky Frigyes intendánssá, Szigligeti Ede drámai és közös adminisztratív igazgatóvá, egyszersmind dramaturggá, Erkel Ferenc, majd Richter János, utóbb Erkel Sándor operai igazgatókká neveztettek.