Székely György szerk.: Paulay Ede írásaiból (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 17., Budapest, 1988)

PAULAY EDE ÍRÁSAI - A Nemzeti Színház

Festett erdői képviselték Az elvesztett egész magyar hazátI Itt lelte menhelyét a gondolat, Mely másutt szóvá nem változhatott. Innen hangzott el szét a buzdító szó; "Oh, el ne csüggedj, nemzet, még remélj." De bármily szigorral üldözték is ez években mindazt, ami a magyar nemzet önállóságára vonatkozott, bizonyos engedékenységet nem lehet tagadni, mellyel a Nemzeti Szinház és annak művészei iránt viseltettek. Jellemző például, hogy mikor a szinház udvarkertjének korlátfái nagyon megkoptak, az akkori intendáns, gróf Ráday Gedeon, sokat töprengett, milyen szinnel festesse be újra. Végre is abban állapodott meg, hogy kérdést intéz eziránt az ország akkori legmagasabb hatóságánál, ahonnan azt a választ kapta: "hát milyen szinre festetné másra, mint nemzetire, hisz az a szinház a nemzeté!" A drámairodalom, mindig Szigligeti, mint központ körül cso portosulva, roppant termékenységet fejtett ki. Legdivatosabbak voltak a népszínművek mellett a történeti darabok, melyek nem egy fénylő vagy nagyon is sötét momentumaikkal ébren tartották a nemzeti önérzet büszkeségét, vagy keserű dacra ösztönözték a honfibánatot. A leghomályosabb vonatkozás vagy öszszehasonlitás a jelennel, mely még a kicsinykedő cenzúra figyelmét is kikerülte, utat nyitott magának a közérzületbe^és visszhangra talált annyira, hogy e korszak nem egy gyönge terméke az ily vonatkozásoknak köszönhette bizonyos ideig tartó életét. A drámairók részben még az előbbi évtizedből valók, részben új kiváló tehetségekkel szaporodott számuk. Ez időre