Székely György szerk.: Paulay Ede írásaiból (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 17., Budapest, 1988)

PAULAY EDE ÍRÁSAI - Az ember tragédiája színpadon

"Oh jaj, ti addig gúnyoljátok a nőt, Mig szílz erénye ősi hagyományát Előítéletként ledobja, s akkor Kicsinyelő mosolylyal nézitek Önbűnötöknek aljas eszközéül." Kepler, ismét Ádám öntudatosságával elmélkedik e tespedő kor léhaságáról: "Kívántam kort, mely nem küzd semmiért, Hol a társas rend megszokott nyomát E megszentelt előítéletet Nem bántja senki, hol nyugodhatom".... "Megjött a kor s mit ér, ha e kebeloen A lélek él, ... Mely tenni vágyik,, mely nem hágy nyugodni:" Csaknem álmodva folytatja! "Oh, jő-e kor, mely e rideg közönyt Leolvasztandja, mely Nem retten vissza a nagy eszközöktől;" Ekkor távolból hallatszik a Marseillaise dallama. "Oh hallom, hallom a jövő dalát, Megleltem a szót, azt a nagy talizmánt, Mely a vén földet irjuvá teszi!" Álmában: "Egyenlőség, testvériség, szabadság!-" Felhők ereszkednek e képre, a Marseillaise riadó harsogása alatt átváltozik a szin Parisra; tér a nyaktilóval s rögtönzött emelvénnyel. Adám, mint Danton áll rajta, s harsányan kiáltja: Egyenlőség, testvériség, szabadság! A néptömeg rári-