Székely György szerk.: Paulay Ede írásaiból (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 17., Budapest, 1988)

PAULAY EDE ÍRÁSAI - Az ember tragédiája színpadon

Lucifer gúnyosan szemléli a dicsérő hitvány sereg

et, bírálgatja a teremtés müvét, azt állítván róla, hogy "Az ember ezt, ha egykor ellesi, Vegykonyhájában szintén megteszi." De azért részt követel magának a nagy müvől, melyet szerinte az Úrral együtt teremtett. "S nem érzéd-é eszméid közt az ürt, Mely minden létnek gátjául vala, S teremtni kényszerültél általa? Lucifer volt e gátnak a neve, Ki a tagadás ősi szelleme. -" "Együtt teremténk: osztályrészemet Követelem." Az Ur ekkor megátkoz Éden fái közt kettőt, s neki adja. Lucifer

» "Fukar kezekkel mérsz, de hisz nagy úr vagyl S egy talpalatnyi föld nekem elég. Hol a tagadás lábát megveti, Világodat meg fogja dönteni." Felhők boritják el a mennyei képet, melyek eloszlásával létható lesz a paradicsom

. Ádám és Éva a legtökéletesebb megelégedéssel nyugszanak egy virágcsoportban, a tudás ós halhatatlanság fája közt. Éva Örül az életnek, Ádám örül a. hatalomnak. Éva: "Ah, élni, élni: mily édes, mi szép!" Ádám: "És úrnak lenni mindenek felett!" Első megszólalásával jellemezve van az emberpár örök gondolatforrása. A férfi örök törekvése: mások fölé emelkedni, a nő örök vágya: élvezni; rövidebben és teljesebben ki nem fejezhető!