Székely György szerk.: Paulay Ede írásaiból (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 17., Budapest, 1988)

PAULAY EDE ÍRÁSAI - Visszapillantás a Színészeti Tanoda 10 évi működésére

Nagy baj az, hogy a hasonló célú intézetek /tudatlanságból vagy egymást lenézésből?/ kerülik a közeledést, és Inkább tizszer csalódnak, vagy tizszer sértik egymás tekintélyét, mintsem egyszer bevallják, hogy egymásra vannak utalva, ha csakugyan komolyan meg akarnak felelni hivatásuknak. Igen sokat segitenének - éppen saját érdekükben - a vidéki jobb szinhazak igazgatói, a vezetésök alá lépő növendékek tehetségeinek fejlődésén, és ezáltal a szinészet nagyon is szükséges újjáalkotásán, ha kissé megfigyelnék őket, hozzájok illő, és erejöket felül nem múló szerepekben, lépésről- lépésre biztosítanák haladásukat. De mit tapasztalunk? Egy-egy megszorult igazgató a tanfolyamot be nem végzett növendéket is két kézzel fogadja, sőt a Tanoda elhagyására csábítja, csakhogy a pillanat szükségét fedezze. Az ilyen elbizakodott újonc el is kezdi nagy szerepeken, megbukik; a közönség és a kritika aztán szidja a Tanodát, hogy mennyit kell ennek a szegény fiatal embernek elfelejteni abból, amit ott erőszakoltak rá! A Nemzeti Szinház is csak akkor számithatna biztosan és folytonosan hézagainak pótlására, ha a Szinészeti Tanoda növendékei iránt egy-két jelesebb vidéki szinháznál volna anpyi figyelem, hogy az üvegházból szabadba ültetett növények ápolásban részesülvén megerősödnének, hogy idővel hasznos gyümölcsöket teremjenek! Az ösztöndijak kiosztásában is lehetne célszerű változtatásokat csinálni. Eddig volt 4-6 kétszáz forintos ösztöndij, mind a drámánál, mind az operánál; azonkivül lo-12 növendék részesült 60-