Székely György szerk.: Paulay Ede írásaiból (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 17., Budapest, 1988)

PAULAY EDE ÍRÁSAI - Jelentése külföldi útjáról

csak könyv van annyi fölhalmozva, hogy egy ember alig fordulhat meg a lépcsők alá épitett kunyhójában. És azért, mert külön gazdasági felügyelő nincsen, az öszszes ruha-, diszlet- és kelléktár könyveit az ellenőr vezeti; holott ama különállás pontos betöltésére legalább 2-3 segéd volna szükséges a felügyelő mellé. Maga a ruha-, diszlet- és kelléktár oly nyomorult állapotban van, hogy igazán bámulatos, hogy ilyen összehalmozottság mellett minduntalan nem történik szerencsétlenség. De tékozlás igen is történik. Nézzük csak a ruhatárt. Mig más színházaknál a kelméket egyenesen a gyárból rendelik meg, és erre szánt helyen tartják, addig mi a boltból mindent rőf számra vagyunk kénytelenek venni; mert hol tartsuk a végből fennmaradt kelmét? Más színháznál műhelyekben mindent a háznál készíttetnek, nálunk nincs hely, házon kivül kell mindent készíttetni. Másutt szellős, tágas szekrényekkel ellátott helyeken tartják a kész ruhákat, elkülönözve faj, kor szerint; nálunk a sötét, piszkos padláson egymásra aggatva lógnak a ruhák, és nem a használattól, hanem az állásban romlanak, piszkolódnak el idő előtt. És ez igy van éppen a diszlettárral és a kelléktárral is. Ez pedig a legnagyobb pazarlás. Festőtermünk nincs. A leégett sem arra való volt; mert bizony a szinpad mellett nem szabad oly roppant fabódét megtűrni, mely csupa ponyvával, festékkel és papirossal van bélelve; de most olyan sincs. Nappal megfesti a festő a 4-5oo frtot érő diszletet, éjszakára ott hagyja száradni; akkor jön egy kis eső, s a legszebb festett palota piszkos esővízben úszik^ és használhatatlanná lesz. Ez Is csak tékozlás.