Székely György szerk.: Paulay Ede írásaiból (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 17., Budapest, 1988)
PAULAY EDE ÍRÁSAI - Jelentése külföldi útjáról
Színészetünk is elég fiatal, de szinmüirodalmunknál mégis idősebb és erősebb . Annyi bizonyos, hogy ez nem egyszerre született, és nem együtt nőtt színészetünkkel. Ez utóbbi, kiskorában, idegen dajkától szopott tejjel táplálkozott. Kisfaludy Károlyig alig akadt egy-két eredeti iró, aki a magyar színészetnek táplálékot nyújtott volna. S mikor ő * bármily nagy termékenységével - előállott, a szinészet már nagyobb volt, hogysem beérhette volna vele. Kénytelen volt az 1degen kenyérhez is nyúlni. Ez sokáig nem adott neki elég erőt, hogy e sok ellenségü földön megvesse lábát, és hajlékot épitsen magának. Végre ez is sikerült. Felépült ez a sokat hánytorgatott kerepesi úti szinház. Volt e nagy hazában egy talpalatnyi föld, melyen el lehetett ültetni a magyar szinmüirodalom csemetéjét, hogy majdan tápláló gyümölcsétől a magyar azinmüvészet erőssé izmosodjék. A Nemzeti Szinház megnyíltával biztosan lehetett reményleni, hogy a szinmüirodalom virágozni és gyümölcsözni fog. E remény - a negyvenes években, kivált, miután a népszínművekkel ki volt jelölve a nemzeti talaj - teljesedni látszott. Ezután, azt mondják.rossz idő járt rá. Ez is igaz. De én satnyulásának fő okát a szinház szervezetében találom. Mi az oka, hogy a negyvenes években egy darabot 4o-5o-szer adtak egy évben; most a legjobban sikerült előadásokat sem ismételhetjük 12-szernél többször? Jobbakat irtak akkor? Nem hiszem. Legalább a Tisztújitás , Végrendelet , Örökaég-féle darabok ma már caak korrajz értékkel birnak; holott a drámai becanek tartóaabbnak kellene lenni, amint az abból az időből fenn-
