Dés Mihály szerk.: Reformkori országgyűlések színházi vitái 1825–1848 (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 15., Budapest, 1985)
Források - 1843 - 1344
felruházva, egy, a nemzet bizodalmát bíró s többnyire Buda-Pesten lakó nagy tekintélyű és a nemzet által választandó férfiúra fog ruháztatni. Ennélfogva semmit se kételkedvén, hogy ebbeli nézeteik valamint Ő cs. kir. Fensége, úgy a nagym. Főrendeknél is visszhangra találandnak, részükről kijelentik, miszerint a Nemzeti Színház főfelügyelésével -am. kir. Helytartótanácsnak azon felügyelési joga, melyet egyéb színházakra nézve is gyakorol, épségben tartatván - legcélszerűbben gróf Széchenyi Istvánt vélnék felruházhatónak, oly felhatalmazással, hogy a színhá.z folyó költségei fedezésében, ha a színház körülményei megkívánják, a 400 000 ft alaptőke kamatjának 2/3-áig rendelkezhessék. Mi végre a színházi igazgató Bartay Endre és a pénztárnokok által beadott azon folyamodásokat illeti, melyek szerint havi, s illetőleg évi díjaik felébb emeltetését, és az 1-ső rendű folyamodó még efelett azon 1800 p. ft-ból álló pénzöszvegnek, mely az országos választmány által tőle biztosítékképpen a pénztárban letartóztatott, visszaadatását kéri: a színházi igazgatót illetőleg a havi díj javítását tárgyazó kérelem a főfelügyelő hatásköréhez tartozónak lenni nyilváníttatván, méltányosnak tartják a KK. és RR., miszerint azon tekintetnél fogva, minthogy a folyamodó már eddig is a színház díszítményei s ruhatárába nevezetes pénzöszveget ruházott be, és hihetőleg még ezután is beruházand, és ezáltal a pénzbeli biztosíték szüksége feleslegessé lett, részére a kívánt pénzöszvegnek a pénztárból leendő visszaadatása megrendeltessék. A pénztárnokok ellenben, amennyiben ezek különben is az ország tisztviselői lévén, illendő évi fizetéssel ellátva vannak, és azon jutalom, mely számukra a színház pénztára kezeléséért különösen kirendeltetett, fáradozásaik arányában elegendőnek találtatott, kérésüktől elmozdítandók. Egyébiránt mennyiben általános a panasz, hogy az országos és politico-fundationalis pénzeket közvetlen kezelő tisztek a kölcsönt nyerőket, kik a kölcsönözés kirendeltetése után sor szerint szoktak feljegyeztetni, különféle szín és ürügy alatt huzamos ideig ámítgatva, a kifizetést mindaddig halogatják, míg azok vagy más kölcsönt nem tesznek, vagy az érintett tisztviselőknek a kölcsönveendő summa után bizonyos percenteket le nem fizetnek; ennélfogva, miután nagy részben ezen körülménynek tulajdonítható