Dés Mihály szerk.: Reformkori országgyűlések színházi vitái 1825–1848 (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 15., Budapest, 1985)

Források - 1825 - 1827

1826. február 14., országos ülés [Preferenciális sérelmek és kívánságok iránti izenetjavaslat - a magyar nyelv előmozdítására. 55. cikkely 7. pontja a magyar játékszínről] Elölülő [Majláth György kir. személynök] megjegyzette, hogy ennek még sehol törvényben nyoma nincsen. De Pest városának jussaira is kell ebben figyelemmel lenni. Pest városi követ ["Boráros János] kinyilatkoztatta magát, hogy a magyar nyelvnek közönségessé tételét ugyan gátolni nem akarja, de a pesti epületet a magyar társaságnak máskülönben által nem engedheti a város, hanem ha szintazon contractus mellett, amint a most ott fennálló német jádzó társaság bírja, által vetetődik. Egyéberánt pedig megengedtetik ugyan benne a magyar társaságnak is a jádzás, de úgy, amint a német árendáló társasággal megegyezhet. Mert ezen épület tulajdona a városnak, és akivel az eránt kötött, annak contractualis jussait meg nem szegheti, hanem ha az esztendők, melyek most lekötve vannak, elmúlnak, hasonló feltételek és terhek mellett, a magyar jádzó társaságnak elsőséget engedni készségét ajánlja, és ezen nyilatkoztatását a jegyzőkönyvbe kérte. Borsod és Szatmár vármegyei követek [Ragályi Tamás és Izsák Sámuel] állították ugyan, hogy ha meggyőződés van arról, hogy a jádzószínnek befolyása van a nemzetiségre és a magyar nyelvre /különben szükségtelen/, akkor az országnak jussa van nemcsak az elsőséget pretendálni, hanem a pesti theatrumot örökösen is bezárathatja, s annálfogva inkább egy megtagadó /negativa/ a német jádzószínekre nézve, mintsem a magyar jádzószínre parancsoló törvényt hozni kívánnának. Mert bizonyos az, hogy már magában sem sok izlés van most a jádzószínekhez, de ha a német jádzószín együtt fennáll, akkor a magyar sohasem fogja előmentét találni, ha tehát parancsolni nem lehet, hogy valaki a magyar jádzószínbe menjen, meg kell a németet tiltani, hogy abba ne mehessen. 24