Dés Mihály szerk.: Reformkori országgyűlések színházi vitái 1825–1848 (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 15., Budapest, 1985)

Források - 1843 - 1344

igazságosnak látá, hogy ha a nemzet követelése elveszne, a hiányt, fennmaradván viszonkövetelése, a választmány illető tagjai tartozzanak pótolni. S ez határozatba ment. Viták közben megemlíttetvén, hogy Szentmiklósy a történt utalványozás után csak hat hó múlva kaphatá meg az országos pénztárból az egész összletet, Zsedényi [Eduárd, Szepes megye] illőnek találá valahára véget vetni azon közhírnek, miszerint mind az országos, mind a közalapítványi pénztáraknál a pénzt közvetlen kezelő tisztek az utalt összletek lefizetését mindaddig szokták halogatni, míg a kölcsönvevőktől egy-két száztóli /többen közbekiáltanak: hatot, nyolcat is!/ jutalmat nem nyertek. Szóló maga is királyi hivatalban lévén, nem hallgathatja el meggyőződését, hogy a közhivatalnok, bármily csekély tisztséget viseljen, csak annak tökéletesen teljesítése és Önbecse által adhat hivatalának díszt és fényt; s így minden hivatalnok, ki rendes fizetésén felül követel vagy zsarol, becsülete sugallásit nem követve s .önbecséről megfeledkezve, nemcsak saját személyére, hanem a többi hivatalnokokra is homályt borít. Szóló tehát hiszi, hogy minden hivatalnok, mielőbb más hivatalnok erkölcsi romlottságán pirulni vagy elaljasodása miatt szenvedni kellene, köteles mindent elkövetni, hogy mindennemű hivatalos eljárásban visszaállíttassák azon polgári erény, mi nélkül a közhivatalnok sem királyának, sem hazájának hasznos szolgálatokat nem tehet, így a jelen esetben is. Mert nem tagadhatni, miképp az egész országban híre terjedett, miszerint az országos és alapítványi pénzt közvetlen kezelő tisztek a kölcsönvevőket, kik a nyert utalvány napjaitól sor szerint jegyeztetnek föl, s ezen sor szerint követelhetik az utalt összlet kifizetését, amint a kívánt pénz az illető pénztárba befoly, nemcsak midőn valóban üres a pénztár, de midőn meg is van a szükséges pénz, vagy azon ürügy alatt, hogy az előbb följegyzett kölcsönvevőt kell kielégíteni, vagy hogy pénz nincs, mindaddig biztatják, s a pénz kiadását mindaddig halogatják, míg a szegény kölcsönvevő azon keserű dilemmába jő: vagy másutt keresni pénzt, - vagy megadni azon jutalmat, mire akár ügyvivője, akár a közhír által eleve is figyelmeztetett. — Nem akarja a szóló vizsgálni, ha azon száztóliaknak egy része az illető ügyvivők zsebébe nem csúszik-e? Elég,