Enyedi Sándor szerk.: Id. Wesselényi Miklós színházi levelezése (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 14., Budapest, 1983)

A levelek feldolgozásának módja

szakirodalomra, amelynek áttanulmányozása további és részletesebb tájékoztatást nyújthat. Sok olyan személy neve fordul elő a levelekben vagy a jegyzetekben, akik színdarabírással vagy fordítással gyarapították a szűkös repertoárt. Ezeket többnyire feltűntettük, kivéve Kelemen Lászlót, Ernyi Mihályt, Láng Ádám Jánost, Kazinczy Ferencet, Benke Józsefet, Murányi Zsigmondot és Murányiné Lefebre Teréziát, akik olyan sokat írtak vagy fordítottak, hogy a színművek felsorolása meszsze meghaladná egy jegyzet teherbíró képességét. E személyek drámaírói vagy fordítói tevékenységére bő tájékoztatást nyújtanak Szinnyei József Magyar írók élete és munkái című művének kötetei. Gyűjteményünk első darabja azzal a levéllel kezdődik, amelyben Wesselényi bejelenti Jósika Antalnak, Kolozs megye főispánjának, hogy vállalkozói minőségben átvette a színházat. Sajnos, 1797 előtti Wesselényi-leveleket nem sikerült felkutatni. E nem lényegtelen esemény után viszont végigkövethető - esetenként hiányokkal - Wesselényi gazdag színházi levelezése. 1801-ből nem kerültek elő levelek, de 4 válaszlevél jelzi, hogy Wesselényi irányító szerepét ekkor is érvényesítette. Ugyancsak hiányoznak az 1805-ben írt levelek. E hiány némi pótlására felvettünk gyűjteményünkbe egy olyan levelet, amelyet a kolozsvári színügyi bizottság tagjai, köztük "Wesselényi plenipotentiáriusa", azaz személyes megbizottja és felhatalmazottja a szamosújvári tanácshoz írt. 1809-ből sem került elő Wesselényi-levél, holott Wesselényi ekkor is levelezett, mint ahogy erre Darvas Ferenc levele is hivatkozik. 1809-ben más irányú elfoglaltsága miatt valószínűleg kevesebbet foglalkozott a színházzal, de az erdélyi országgyűlésen a színház érdekében elhangzott felszólalása is bizonyítja, hogy a színház irányításától ekkor sem vonult vissza, pedig a közbejött betegsége is akadályozhatta a korlátlan cselekvésben. A levelek túlnyomó többségét titkáraival irattá, vagy nekik mondta tollba, s mint kiderül a levelezésből, időnként őket is bevonta a szervezés gondjaiba. Minden levelet ellátott kézjegyével. A levelek eltérő helyesírása legtöbbször a fogalmazványt másoló titkár helyesírási gyakorlatát tükrözi. A Wesselényi-korszakot lezárja az a néhány levél, amely id. Wesselényi Miklós halála után íródik, s az özvegy intézkedik a "hagyaték" sorsáról. Ifj. Wesselényi 1813-ban keletkezett levelét jelképes befejezésnek szántuk egy korszakhoz, amelynek döntő, meghatározó egyénisége id. Wesselényi Miklós volt.