Welmann Nóra szerk.: Színházi Hírek 1780–1803 - A Magyar Hírmondó, A Hadi és Más Nevezetes Történetek és a Bécsi Magyar Hírmondó tudósításai (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 13., Budapest, 1982)
Hadi és Más Nevezetes Történetek
hanem ez úttal csak az első részét jádzották el az Operának és Ballétnek. Fel váltotta a teátromi játékot a tüzl mesterség, mellynek állását a 10 szán alatt lévő vonások jelentik. x Ezer öt száz arany esztendei fizetése vagyon Szombathelyről két nevezetes dolgokat közlött velünk eggy érdemes Barátunk, a mellyeknek eggyike Oui. elsőjén, a másik pedig Május végén történt. Az első, egy hajdani Római maradványnak találásában állott. . ,J A másik nevezetes dolog volt, a nagyobb Tanúlók köz-múlattsága. Ki mentek ezek Kedd napon dél után, musikával az erdőre, egy fertály órányira a Várostól: s minekutánna el készült volna zöld ágakból a jádzó szinjek, egy pásztori játékot jádzották el estve felé. a játék; de nem tsak a személlyek, s jelentések nagyobb számára, hanem az Isten-Asszonyra nézve is különbözött amattól. A Szabadság Isten-Asszonyának Képét állították fel ugyan is a Jádzó szinben, s annak mellyére Magyar Ország Tzimerét rajzoltatták. A Kép alatt ez a Vers olvastatott: Hogy el ne távozzon a meq-tértt Szabadság: Ez Oltárt emelte néki a Deákság. A játékot, juhász tántz fejezte bé. Sok érdemes Nézői voltak ezen mezei múlattságnak, s tellyes meg-elégedéssel vették bútsújokat Tanulóink díszes Seregétől." /1791. aug. 19. II. 235.p./ 113. Poson-Vármegyéből , Okt. 4-dikén hozzánk utasított Levelében igy ir egy jó Barátunk: Kántzellárius Gróf Pálff y ő ExcellentziáJa még a Mala tzkai Kastéllyában múlat/i..yA múlt Pénteken, úgymint Septembernek utolsó napján születése napja volt ő Exc.Jának, melly egy vig öröm-innep tartására szolgáltatott alkalmatosságot. Est/1791. aug. 9. II. 178-184.p./ 112. Sonnenfels áldozatja szerént volt ki dolgozva