Szigeth Gábor szerk.: Vahot Imre válogatott színházi írásai 1840-1848 (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 12., Budapest, 1981)

UTÓSZÓ

meg nem,esméri, gazember az." /37/ A szó kemény, az igazság igazság. Vahot Imre nem "esméri" meg hibáját. Fiatalon sokat olvas, ismerkedik a világgal, tanul s húsz évesen ízlésének, értékelőképességének korlátai megmerevednek. Nem fejleszti, csak használja képességeit. Gyártja a müveket, a szó szoros értelmében: jó fogalmazókészséggel megmereyedett ízlés és stílusformákba sűríti felszínes mondandóját. Az idő halad, a világ változik, Vahot Imre ragaszkodik megszerzett biztonságához. Szerkesztő: nem kényszerül egyéniségét újító verekedésekre, mert nem önmagáért, /Klopstock szavával szólva/ személyisége "szebbé válásáért", csak hatalmáért, rangjának megtartásáért harcol. Nem tudja: abban a pillanatban, amikor a szerkesztői kalamáris kihullik kezéből, irodalmi művei, a dicsért » hízelgők által nagyra tartott színművek, beszélyek pillanat alatt válnak értéktelenné s Vahot Imre, a goromba szóval igazságot osztó, nagyhangú s hatalmas szerkesztő szánandó figura lesz, az irodalmi élet peremvidékére szorított boldogtalan. Csak a művek értéke biztosít helyet bárkinek az irodalmi életben s az irodalomtörténetben. Érték híján - ideig-óráig - a hatalmi szó, szerkesztői tekintély; s ha ez elvész, könnyen feledésbe merülnek hajdan híres és rettegve félt nevek. Vahot Imre 1846-ban, amikor szerkesztő volt, xtélt s igazságot osztott hatalmi szóval, elképzelni sem tudta, hogy évtized multán lapengedélyért kell majd kilincselnie a hivat albán, hogy 1853-ban a Magyar irók arcképei és élet rajzai /38/ oldalain a szerkesztők bekezdésnyi helyet sem szorítanak neki s öregkorában a valamikor híres szerkesztőt könnyű kézzel kirakják a Császár fürdőben bérelt kedvelt la-* kásából. Vahot nem tudja elintézni, hogy maradhasson. Kell a kellemes lakás másnak, érdemesebbnek. Maradnak a hamis álmok, a vigasztaló, öncsaló remények. Emlékirataiban így sóhajt fel: "Tehetek én arról, hogy belülről szenvedélyeim, gyöngéim, kívülről a rossz akarat, kaján irigység, az üldözés s elnyomás ördögi rendszere sokszor sötét, sűrű fellegekként borították el tiszta fényemet, me-