Szigeth Gábor szerk.: Vahot Imre válogatott színházi írásai 1840-1848 (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 12., Budapest, 1981)

NEMZETI SZÍNHÁZ

a nemzeti szinház ügye olly rosz lábon áll, és színészeink olly hitványok, hogy a nemzet, s a közönség pártfogását legkevésbbé sem érdemlik ? — söt azt fogja gondolni, hogy illy körülmények közt, még jobb volna ezen, annyira roszul játszó színészeket a fővárosból szétbocsátani. Hogy ebbeli aggodalmam nem puszta szó, az abból is kitetszik, miszerint a muH vásári előadások egyikén, két vidéki ur állván melleltem , következőleg okoskodtak :, — Hisz nem olly roszak ezek a mi színészeink , mint az Életképekben irják. — Sót ennél jobb előadást képzelni sem tudok. — Csak hiába, sokot mondanak azok az újságírók , a mi nem igaz. — Dejszen nem is hiszek én többet az újságnak Î És, ha azt képzeli az Életképek bírálója, hogy egyoldalú kritikái által n színészekre javító hatással van, ugy még inkább csalatkozik. Mert színészeink annyira gyűlölik, utálják az ö méltatlan kritikáját, hogy most már — a mint erről tökéletesen meggyőződtem"— nem is olvassák azokat, s a folytonos üldözés miatt, egynémellyik közülök annyira el van keseredve, miként késznek nyilatkoztatta magát, inkább elhagyni a nemzeti sziopadot, hogysem illy malitiából eredő, folytonos gyaláztatásnak legyen kitéve. Ezekután legye szivére kezét az érintett bíráló ur, s győződjék meg, miszerint bírálatival inkább árt az ügynek, s kárára van a színháznak , mintsem annak javát hasznosan előmozdítaná. Nem mondom én azt, miként színészeink minden kritikán felül állanak, sa megrovást soha nem érdemelnék, de ha csakugyan olly roszul, s mindig olly rosszul játszanak, mint az Életképek referense tudtunkra adja, ugy valóban nem volna érdemes rajok csak szót is vesztegetni.