Szigeth Gábor szerk.: Vahot Imre válogatott színházi írásai 1840-1848 (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 12., Budapest, 1981)

NEMZETI SZÍNHÁZ

tal szélűben ostoroztathatnak? A' kii/fold' 13 próbái műrészei illy kajánságok ellen védve vannak, 's ha néha néha találkoznék is, ki nem caracteröket, szivüket hántaná — mint nálunk — htrnem csak mütéíeleiket méltatlanul bouczolgatná is, a'jobbak' egész sere• ge védi, és igy nincs szükségük rá, hogy önszcmélyeikben jelenjenek ?ncg

k a' sikon , de még is mindenkor megjelennek, ha személyeikben sértetnek meg, mire r hogy többet.ne említsek, elég lesz Seydclman' ez előtt két-évi polémiáját páldául felhozni. Seydelman pedig, talán tizenhat próbásnak is beillik. Van egyébiránt a' külföld' művészeinek egy igen érzékeny replicájuk a' méltatlankodásokra, mellyet egy külföldi sógor , pesti német jourualistáink' egyikével is éreztetett, ez kevesebbé nyilvános a' mi replicáinknál, de érzékenyebb; nem hinném azonban, hogy a' mi irómiivétzeink ezt óhajtanák, mi legalább nem akartuk, és nem is fogjuk használni, sőt eritica ellen, melly játékainkat, szerep-személy exit éleinket illette, mi soha sem szólaltunk fel, legalább én nem, és nem is fou ok. — Óhajtanám, azonban,, hogy sziubirálóink, ha-nem '

Letting' eszével, legalább méltányosságával bírnának. Lessing a' hamburgi előadásokról, mellyek pedig — mint már akkor is századon át müveit intézet'mutatványai — méltán több követeléseknek lelteiének kitéve, sokkal kevesebb követeléssel szólott, mint a' mieink a'magyar szini előadásokról, mellyek csak alig félszázados kiufeljes élet' eredményei. — Lessing a' méltatlan gáncsolókat Utópiába utasitá, hol még a' gyertyakoppantó is Garrich. Lessing a' repertórium* ügyében is igen bölcsen jegyzé meg, hogy néha, már csak egyesek' kitüntetése miatt is , gyöngébb daraboknak is adatni kell; — mig a' ini jonmálistáink, kevés kivé-r tellel,mind repertóriumra^ mind előadásra nézve, mindig a' tökély qiiintesscntiáját köretelik ; nem véve észre, hogy a'büszkén növésnek indult sugár fát, mielőtt életre kapott volna, örökös nyesésükkel faragják halálra. És igy levén a' dolog, talán jó lett volna, műviteli eriticánkra nézve is néha szót emelni, de mennyiben az alig történhetett volna meg szerényen, helyesen történt, hogy elmaradt ; 's részemről bizonyosan Örökké is el fog maradni ; de hogy átalános szépmütani tekintetben, azért, mert szinész. vagyok, föl ne szóthassak, azt, bár mint haragudjék értté V.,