Szigeth Gábor szerk.: Vahot Imre válogatott színházi írásai 1840-1848 (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 12., Budapest, 1981)

UTÓSZÓ

iratot várva, új munkára biztatva őt, vagy akár csak baráti szóval egy kis kedélyes múltidézésre kérve, tisztelettel tekintve a hajdani szerkesztőre, akinek oly sok mindent köszönhet a magyar irodalom* Vahot Imre írásai ekkor már vaskos porréteg slatt alusszák örök álmukat régi íolyóiratok s újságok ritkán kézbevett s olvasott lapjain. Mikszáth Káimán tele szeretettel, de kesernyés-könnyes anekdotába oldja Vahot Imre életének emlékét. Az emberek olvasták Mikszáth írását, mosolyogtak, pillanatra megrezdült bennük a harminc évvel korábbi nagy napok emléke - aztán elfelejtették Vahot Imrét, /3/ Alakjára ma jobbára Petőfi kutatók emlékeznek, téves adatait emlegetik, elfogultságait, s legfeljebb ha sajtótörténeti érdemeit méltatják. Elfelejtettük Vahot Imrét. Megint egy eleink közül, akit méltatlanul törölt az idő emlékezetünkből? Vagy talán Vahot Imre méltatlan arra, nogy emlékezetünk megőrizze nevét 8 lassan tovaröppeno időben? Nemesi családból származott, Vahud nemzetségből s nevét eredetileg Vachottfalvai Vachot Imrének írta. /4/ Később mind jobban egyszerűsödött a név. Vahotra változott, s jóllehet koltő-bátyja Vachott Sándorként volt népszerű, Ő haláláig megőrizte nevének demokratikus írásmódját. Szigorú, olykor rigorózus és kiszámíthatatlan atya, szelíd és megértő édesanya, korai árvaság, könyvek, olvasmányok, korán jött szerelem: gyér mek és ifjúkora változatos, már-már kalandos, de árvaságában i - örökölt családi vagyona révén - biztonságos. TevéJceny, szereplésre, sikerre vágyó gyerek, pelyhedző állú kamaszként már megjelenik neve a Hasznos Mulatságok egyik verses rejtvénye alatt /5/ s jóllehet hamar rádöbben, hogy társsi előtt e szellemi termékkel nem feltétlenül kell dicsekednie, íróvá avatása első állomásának érzi ezen aprócska sikert. Petőfi