Szigeth Gábor szerk.: Vahot Imre válogatott színházi írásai 1840-1848 (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 12., Budapest, 1981)
UTÓSZÓ
EGY ELFELEJTETT MOLT SZÁZADI HARCOS - Vahot Imre színházi írásai, 1840-1841 "Most már ott van ő is a maga helyén - ahol jó barátja, Lisznyai Kálmán és Sárosy Gyula. A nemzeti kegyelet ráismer, megtalálja akármerre van is, mert nem az ö hibája, hogy kel leténél tovább élt." /1/ Igy búcsúztatja "Vahot Imre bácsit" fiatal iró barátja, Mikszáth Kálmán, 1879-ben. A halottat azzal biztatja: a nemzeti kegyelet majd rátalál, ha már örökre elbujdokolt is. Az élőknek magyarázatul mondja: Vahot Imre bácsi nem tehet arról, hogy kelleténél tovább élt! Mikszáth megértő és megbocsátó. Az öreg íróval, szerkesztővel együtt kurálkodtak a Császár fürdőben, gyógyvíz iszogatás közben a Borcsa lábikráját pislogták,versengve verset írtak, a formás leánykát légyottra remélők, s közben Vahot hamiskás mosollyal mesélt hajdani szép időkről, amikor felfedezte Petőfi Sándort s lapr szerkesztő volt, híres, nevezetes, egész Pesten és Budán. Pipázgattak, beszélgettek, pohár gyógyvíz mellett megforgatták a régi időket. Mikszáth egy darab reformkori életet búcsúztat szeretettel, megértéssel, amikor mosollyal, könnyel takarja be Vahot Imre emlékét. Akit ekkor már mindenki elfelejtett. Keserűen panaszkodik emlékiratában az öreg Vahot, felemlegetve lassú kiszorulását az irodalmi életből. /2/ Balul kiütött szerkesztői vállalkozásai lassan felemésztették kicsinyke tőkéjét, apró sikereit írótársai irigyelték, s 1861 után nem sikerült korábban tapssal koronázottan játszott színdarabjai egyikét sem viszontlátnia a Nemzeti Színház színpadán. 1870-ben a Huszárcsíny néhány hétre életre támad / —————— a Népszínházban, Blaháné lovon ülve csalogánykodik s ez megdobogtatja az érző sziveket, de a tünékeny sikert hamar felejti mindenki s többé senki nem kopog az író ajtaján, kéz423