Szigeth Gábor szerk.: Vahot Imre válogatott színházi írásai 1840-1848 (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 12., Budapest, 1981)

SZÍNÉSZPORTRÉK

elég érczczel, erőteljes, terjedelmes tisztasággal, 's innét az, hogy szenvedélyesebb felkiáltásaiban bizonyos ujjongás-szerii, erőtetett hangot ad ki — mit netalán nagy vigyázat mellett módosítani lehetne ; — de sokszor hibásan is hangoztat, ott nyomja meg a' szot hol nem kellene és viszont; a' hanghordozási időmértéket (tempót) nem mindig tartja meg kellő arányban, azaz, mind az egyes mondatokra, mind az egész szerep' szóbeli előadására nézve, sokszor minden átmeneteli fokozat nélkül. majd igen lassan, majd ismét egyszeritigen sebesen beszél, 's néha e' szapora beszéd miatt több szót, kivált végszótagot nem kerekdeden, érthetleniil mond ki. Az olly szerepekben, hol a' társalgási középhang uralkodik, Lendvay' játéka finom, illedelmes, könnyű 's igen kedves ; és a' magasabb nemű , ünnepélyesebb jellemű színmüvekben is, bár néha igen édeskés (süsslich) beszédű, meghaíolag fejezi ki a'lágyabb, gyöngédebb érzelmeket, főleg a' szerelem' ábrándos, kedélyes szívhang ját, 's e'' működési kör inkább áll hatalmában, mint az erősebb, férfiasabb szendélyek, indulatok'kifejezése. Átaljában a' szerelmi