Szigeth Gábor szerk.: Vahot Imre válogatott színházi írásai 1840-1848 (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 12., Budapest, 1981)

SZÍNIBÍRÁLATOK

Az előadásra több észrevételünk van. — Lendvay a* czimszerepben, véleményen szerint, eddigi szinészeti működésének tetőpontját érte el; álaJjábnn játéka sokkal szabatosabb, egyszerűbb, következetesebb, jellemzőbb, művészibb vala most, mint máskor legtöbbször szokott lenni. Hangjával ugyan nem jól gazdálkodék, mert már a' két ntósó felvonásban a' félrekedés, eltompulás szinte csüggesztő befolyással gátot vele igen magasan megkezdett működésének (a" 2. 3. felvonásban); de a* szavakat most tisztán, értelmesen, nem elbadacya monda ki, 's mind szavalás — mind mimikában, az aestketikai szép c's való' kivánatinak sok helyt emberül felelt meg. Valóban érdekes volt Lendvay' stádiummal betanult, átgondolt, 's érzelemdús előadásán eleinte Olhello' férfias nyugalmát, tekintélyes önérzetes, nemes magaviseletét, *s később a' kétkedő, gyanakodó, dühöngő *s határozottan boszuló 's elvégre leltét megbánó férjnek különféle viharos indulatait, szenvedéseit, sok tekintetben fölölte nagy jelességgel kitüntetve látni. Mig Othello, neje' hűtlenségéről tökéletesen nincs meggyőződve, a'gyanú és kétkedés' küz-