Szigeth Gábor szerk.: Vahot Imre válogatott színházi írásai 1840-1848 (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 12., Budapest, 1981)

SZÍNIBÍRÁLATOK

tisztulunk, —lassanként nemzetiségünk hároniszine is visa» sza kezdi nyerni tiszta eredetiségét. De színeink tökéletet átváltozásától, vissza nyerésétől még távol vagyunk.—Le* gyünk hát azon sziveink leikeink teljes erejével, hogy e részben minél hamarabb czélt érjünk. • Dőreség volna azt kívánni, hogy nemzeti három színünket ázsiai nyers durvaságában nyerjük vissza. Nem, nem! — Â kor szelíd, müveit szelleme szerint fejlődjék az ki ! a nélkül, hogy ép eredetiségét, alapszínét elvesztené. — Veres színünk ne legyen többé soha a vad vérengzés,i az Örökös minmagunkkali harczolás vérszine ; változtassak ezt át szelid veressé, melly közörümet, boldog vidámságot és szerelmet jelentsen, olly szerelmet, melly minden magyar szivet összeforraszszon,egyesítsen. — A fehérszin soha ne legyen köztünk olly szabados szabadság szine, melly a műveltebb társasélet magas czéljaival ellenkezik, s korlátot és szabadságot nem ismer. Fehérszínű szabadságunk ollyan legyen, mint a hó, melly az egész növényvilágot egyaránt óvja a megfagyástól, sőt tápot, életet ád még a legkisebb, legsilányabb füvecskének is! Adja az ég, hogy fehér színünk a mintegy közmondássá vált magyar szívesség, őszinteség, magyar becsületesség átalános elterjedése által ismét visszanyerje eredeti tisztaságát; és ha már a kaukazi fehér fajból származtunk, legyünk ne csak kívülről, de belülről is fehérek; 8 a mi végre nemzeti zöld színünket illeti, ne akarjuk azt, hogy a természetesség zöld színét olly vadságban nyerjük vissza, mint az hajdan legrégibb őseink közt uralkodók, ha* nem mint mindenben, úgy ebben is tartsunk kellő egyensúlyt; egyeztessük valahára össze a természetességet a valódi műveltséggel. Ez a legemberibb, s igy lehetünk csak igazán boldogok. — Ne ragaszkodjunk egyoldalulag a nálunt annyira divatos politika zöld asztalához, ne várjunk minden jót és üdvösségest egyedül s kizárólag a politika zöld asztalától ; hanem buzgóan műveljük, pártoljuk más közérde*