Szigeth Gábor szerk.: Vahot Imre válogatott színházi írásai 1840-1848 (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 12., Budapest, 1981)

SZÍNIBÍRÁLATOK

hogy valahányszor hidegen számoló, önző embereit ä költészet tündérleplébe és pathetikus cotumusába bujtatják, — torzalakjaikkal szinte kirínak abból, ugy, hogy' még a legmagasabb poézis is alig birja némileg lolderiteni, szépíteni sötét prózai szinöket. Mindazáltal dicséretre méltó azon költök törekvése, kik a mai kórból me­rítik tárgyaikat, állítják elö hőseiket (?!), s ezeknek kénköves és kőszenes szagát a költészet virágainak illatával legalább tűrhetővé tenni buzgólkodnak. — Milly me­rész eszme volt Hugótól egy korunkbeli kereskedőt, egy öreg bankárt idealizálni 1 s nehéz feladatát mégis lehető jó sikerrel fejté meg, •— bár megvallom bűnömet, mosolyra vonultak ajkaim, midőn a bukástól'megmentett, költői kedélyű bankárt boros üvegei és jó ételei közt a legvidámabb arczczal, s ismét mindennapi pongyo­lájában láttam, elannyira jó kedvében, miszerint fiatal szép feleségét arra unszolja, hogy csókolná meg a szinte fiatal és szép bárót, ki öt a bukástól megmenté. No, de van é ember a világon, Iu néha ki ne esnék szerepéből, és mi nehezebb, mint ezen oroszlánok helyett nyulakat és rókákat, sasok helyett bankát és gimpliket nemző gyáva kor embereiből, mi több bankáraibői, tragikai hősöket faragni ? — Egyébiránt nem tartok azokkal, kik azt állítják, miként Hugó ezen müvének sze­mélyei fölött a fatum, a végzés a szabad akarat rovására uralkodik és hogy az egész, sötét színezeténél fogva, inkább leveröleg, mint lelket emelve hat. E dráma személyeit nem gépek gyanánt mozgatja a vak sors, a véletlen; az ő cselekvényeik és bajaik forrása, indoka önmagukban rejtezik, belseikböl a szükségesség örök törvényénél fogva fakad elö, s minthogy bukásaikat nem vétkök, hanem csak emberi gyarlósá­guk-, tévedéseiknek lehet tulajdonítani, s minthogy mindhárman a világ előítélete, s becsületők érdekében vesznek el; mind a mellett is, hogy a részvétnek legszána­tosabb érzetével kisérjük őket sírjaikba, más részről az erény a halhatlan szellem diadalán fölemelkedik lelkünk, s nemes tettekre buzdittatunk. Illy uton, illy módon kell hatni a drámai költőnek, ha szép hivatását kellően akarja betölteni. — Némellyek azt is kárhoztatják, hogy sok e műben az elbeszélői elem; -r- az igaz, hogy 3 em­ber nem cselekedhetik annyit, mint 33; de 3 embernek alig lehet többet tennie, mint a mennyit e műnek olly rövid idő alatt három matadorja véghöz Visz. S bár hely és idő korlátoltsága miatt némelly dolgokat hosszabban kell elöadniok, de a cselckvény orga­nicus részei mind szemeink előtt fejlödnek ki és vouulnak el — s az egésznek olly kedves harmoniás hatása van reánk, — kivált ha tekintetbe vesszük szép magyar nyelvünk zenészeti hangzását — mintha 3 egyező, harmonies hangú dalnokot hal­lanánk a szerelem fájdalmairól égy tündérregét, vagy egy szép románczot eléne­kelni. Hugó drámája egy kínos-édes álomkép, melly különössége s költői varázsa miatt maradandó benyomást tesz a lélekre. — Azonban ennyi jclesség s illy uagyság ellenében is nem tartózkodom kimondani, miszerint igen érezhető hiánya e műnek az, hogy legkisebb nemzetiségi színezet nincs rajta sem külsőleg, sem belsőleg. Roszakaróim erre bizonynyal azt fogják mondani, hogy én még a franczia bankárt is czifra sallangos bundában, sarkantyús csizmában, s netalán körmönfont magyaros leremteltés kifejezésekkel szeretném színpadunkra léptetni. — Oh nem I de én em-

Next

/
Thumbnails
Contents