Szigeth Gábor szerk.: Vahot Imre válogatott színházi írásai 1840-1848 (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 12., Budapest, 1981)

TÁRCÁK, JEGYZETEK

Mellyik már most ennyi közül átalában a legeslegszebb és legjobb szin? Én azt tartom, hogy a világos és a természetes szin! Vajha min Jen ember világos szint viselne fejében, és természetes szint szivében ! Mi magyarok háromféle nemzeti szint viselünk, és ha őseink már Ázsiában is viselek ezen háromszint, úgy az igen illett akkorában a magyarhoz, s tökéletes öszhangzásban volt nemzeti életével ; mert őseink Ázsiában mind magyar nyelven szólottak, mindgyájau nemzeti köntöst vitele ; saját nemzeti vallással birtak, szokásaikban, erkölcseikben , testben és lélekben mindnyájan magyarok vala. nak. Igen, ők méltán tűzék nemzeti lobogójuk szinei közé áverést, mert akkorában legfőbb szenvedélyük volt az idegen ellenséggel folytatott vérengző harczolás ; — Ázsiában méltán tűzék nemzeti lobogójuk szinei közé a fehéret, mert a szabadság angyala lebegett hadi sátraik fölött, a őszinte jó sziv dobogott kebleikben, nem ismerek annyi ezer alakban a bűnnek sötét ördögét, s barna, de derült homlokán majd mindenik a szemérmesség és egyszerűség igénytelen virágait viselé;és végre méltán tűzék ázsiai őseink nemzeti lobogójuk szinei közé a zöldet is; mert hú fiaivalának a zöld természetnek, nem csupán szilaj vadságban, érzékiségben, hanem más nemesebb, lelkesebb tulajdonokban is. — Később azonban, miután itt Európában idegenekkel vegyültek össze, s a társasélet idegenszerű elemeit, — bár leginkább kényszerítve — magokévá tették, ósi nemzetiségünk majd mindenben elkorcsosult, nemzeti három színűnk elvesztő eredeti'szépségét, erejét, és színehagyott lön, s valóban a magyar mintegy 800 évig nem érdemleg, sőt méltatlanul viseié nemzeti háromszinét, s vérbe és gyászba merült hona felett a halál és álom zászlaja lebegett. Most azonban miután a 19ik század védangyala nemzetünk tetszhalott nemtőjét is uj életre ébreszté, most, miután majd mindenben haladunk, s az idegen salaktól erősen