Szigeth Gábor szerk.: Vahot Imre válogatott színházi írásai 1840-1848 (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 12., Budapest, 1981)

TÁRCÁK, JEGYZETEK

gokba sajátos, őnállású charakterrel, 's egymás közt *s ellenében is, élesen elválasztott, élesen megkülönböztetett, 's mindig változatosan nyilatkozó lelki tulajdonokkal birnak, 's nem a' költő' képében, hanem saját énjökben beszélik — ki, de nem el., tutajdon gondolkodás's érzésmódjokat, 's e* szerint cselekesznek; szóval a' drámaköltőnek legdicsöbb, de egyszersmind legnehezebb hivatása, világ — és önismerete' vezérszövélnekével más emberek' belső életének homályos titkos üregeit, "s legmélyebb rejtekeit olly módon világosítani fel, tárni elünkbe, hogy azok színnel és ízzel különbözzenek egymástól, *s a* költői .szép, a' művészeti való' kivánatinak híven megfeleljenek. Az illy értelemben vett emberjellemzés fődolog a* drámában. Ebhez pedig a' keresztény világ* komoly drámai költészetének három első bajnoka, az angol Shakespeare, a' spanyol Calderon, 's a' német Göthe csodálatosan értettek. Ki ezen rendkívüli géniek' színmüveit igazán ismeri, az bizonyára tndni fogja : mi a' drámai jellem, tudni fogja, miért nem talállak ók eddigelé a' franczia földön is méltó társat önmagukhoz ; és kebelében rendithetle-