Szigeth Gábor szerk.: Vahot Imre válogatott színházi írásai 1840-1848 (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 12., Budapest, 1981)

NEMZETI SZÍNHÁZ

képes kivenni a mű tartalmát, történetét, egyes részeit ugy, mintha a belüket látva, csendben és háborítatlan figyelemmel, s egy kis utángondolkozással önmaga olvasgatná a kéziratot, — se miatt aztán könnyen megtörténik , hogy, hacsak egy nagyfontosságú szó vagy mondat is elkerüli figyelmét, az egész müvet nem érti, vagy hibás szempontból fogja fel s itéli meg; — a harmadiknak nincs elég türelme; a negyediknek nincs kedve, szenvedélye illyesmivel bíbelődni; az ötödik legnagyobb buzgósága mellett sem igen ért a dologhoz stb. — Végre pedig, ha egyes ember olvassa és bírálja a drámákat, az elfogadásra nézve sokkal óvatosabb, szigorúbb, mint a választmány, mellynek egyes tagjai a közös firma bő köpenyével takarózhatnak, de az egyes bíráló, ítélő, maga felelős a dologért, s nevét, hitelét nem egy könnyen fogja koczkáztatni. — Nekem, önérdekemet tekintve, semmi panaszom nem lehet a mostani drámabiráló választmány ellen, mert hiszen „Régiségbuvájr** czimü egyfelvonásos vígjátékomat kivéve, eddigelé, még valamennyi beadott színmüvemet elfogadá; de ha az ügyet tartjuk szem előtt, mindazon• ok, mit e dologban felhoztam, bizony elégséges arra, hogy a mostani drámabirálóválasztmány, mint czéljának meg nem felelő és meg sem felelhető, megszüntettessék, és helyébe egyes fizetéses bíráló tétessék. Már csak ezen életbevágó, fontos ügy is megérdemlené, hogy színházunknál a drámabirálást kizárólag kezelendő aligazgatói-hivatal haladék nélkül felállitassék.—Azonban ha ezen ajánlatom nem fogadtatnék el, e tekintetben legalább azt szeretném az ügy érdekében elérni, ha a mostani választmány kisebb számra szoríttatnék; jelesen ezentúl csak három tagból kellene állnia, kik azonban terhes tisztökért évi fizetést, — például fejenként 2 — 300 p. flot, vagy külön napidijakat húznának, s évről évre választás alá esnének. És hogy ezen 3 fizetéses drámabiráló hitele, állása minél inkább megerösitessék, az igazgatóság állal egybehivatandó tehetségesebb drámaírók és szinészek (de nem színésznők) választanák őket titkos szavazással. Mennyi baj, mennyi veszteség, mennyi panasz volna ez által megszüntetve, s milly jótékony befolyással birna ez drámairodalmunk- és színészetünkre egyaránt ! — Azért hát nem hiszem, nem hihetem, hogy egy pár száz forint megkímélése miatt, (mi ugyan valódilag háromannyi veszteséget foglal magában) haladást, tökélyesülést feltétezö intézetünk, drámabiráló választmányára nézve, tovább is az eddiginél maradjon. — Megjegyzendőnek vé-