Szigeth Gábor szerk.: Vahot Imre válogatott színházi írásai 1840-1848 (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 12., Budapest, 1981)

NEMZETI SZÍNHÁZ

közönségnek Ï Elég az hozzá , jelenleg a drámaíró mit sem kap a bérletekből bejött nagy pénzösszegből; — és valaminthogy ezen visszaélés egy külföldi rendes színháznál sem foglal helyet : ugy az illy íillérkedő fukarságot, az irodalom- és színpadnak több kárt mint hasznot csináló, képtelén, rosz rendszabályt legkevésbbé sem lehet megegyeztetni főleg egy nemzeti szinház czélja- és méltóságával. Az itt hát a kérdés: miként kellene a mostani káros és ferde jutalmazási rendszabályt czélszerüen megváltoztatni? — Véleményem szerint legigazságosabb, legméltányosabb, legbuzditóbb volna az, ha a drámaíró, uj müve bérletszünetbeni első, és bérletfolyambani második előadásából, a tiszta jövedelem felét kapná, ugy, hogy bizonyos kulcs szerint a bérletpénzből is aránylag r észesittetnék; a későbbi előadásokból pedig bármilly jövedelem mellett is 10-es kamatot húzna. S minthogy a vásári és ünnepi idő nagy befolyással van a jövedelemre, el kellene határozni azt is, hogy vagy minden sikerült uj szinmű (de csupán a dráma és vígjáték) ünnepnapon s a vásári hetekben legalább egyszer adatnék, vagy egyik sem részesülne ezen | szerencsében. — Ezen díjazási rendszabályt az operák- és dalos népszínművekre nézve is ekként lehetne megállapítani, ámbár ezek iróira nézve mindegy akár fele-, akár negyedrészben kapják ki az osztalékot, mert kivált a sikerültebb dalos népszínműnek mindig nagy, s többnyire ünnepi közönsége van. Szórnom, valóban nagyon szomorú dolog volna, ha a magasabb hivatásu nemzeti szinház c tekintetben tovább is, a drámairodalomra hervasztólag, s a drámaíróra leveröleg ha^ó, eddigi igazságtalan gyakorlatnál maradna, s ezentúl is csak a népdalokkal kísujtásozott cassadarabokí íróinak szolgáltatna alkalmat a megélhetésre, s a jókedvvel és szorga-i lommali dolgozásra. Nem, nemi Én nem hiszem, nem hihetem, hogy aj napnál világosabb igazság egyenes, szava az illető igazgatóság keblében viszhangra ne találna; nem hiszem, hogy ők a közelégüleHenséget, melly mosfe tekintetben átalánvéve a nem-énekes darabokat iró magyar drámaszer-: zök közt uralkodik, titkos kárörömmel kisérnék! Söt én ez ügyben- a mostani méltányos színházi kormánytól jobb, kedvezőbb fordulatot remélek, már csak azon tekintetből is, mert ez által nem annyira egyesek érdekeinek