Szigeth Gábor szerk.: Vahot Imre válogatott színházi írásai 1840-1848 (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 12., Budapest, 1981)

NEMZETI SZÍNHÁZ

34. De hát ki is most tulajdonképen a pénztárnok, miután a pénzszedô is pénztárnoki ügyekkel foglalkodik? — 35. Hi az oka, hogy bizonyos szinházi pénzkezeld egyén már nemcsak magánúton, de nyilvánosan is (főkép a Nemz. újságban) legsúlyosabb gyanúperrel vádoltatott, s bizonyos, különben hatalmas befolyású egyének még sem mernek csak moczczanni is ellene ? — 35. Vájjon czélszerü-e az, hogy a pénzszedö személye felett 4 ember ellenőrködjék, c nem inkább más pénztári dolgokra nézve volna-e szükségesebb az ellenőrködés, millye­nek például a kiadások, árjegyzékek fizetése sat., mikben annyi visszaélés történhetik? — 36. És végre az országos főfelügyelő, kinek hatalmában, 6 most már érdekében áll a* eddigi czélszerütlen, káros házi kezelést megszüntetni, s e helyett egyes igazgatót kine­vezni, ki az eddigiekből bizonyára tapasztalhatá, hogy szép, magas állására némelly Ön­zők balcselekedetei csak homályt vetnek : ő tehát, a tisztelve szeretett derék hazafi, a ne­mes, tiszta szándéka főfelügyelő, raiképen segilhetne mindezen nagy bajon és visszaélésen gyökeresen? — " : •­f * ""'. Feleljen mindezekre ac,—a ki megbír felelni! — ' ' A szerkesztő. *) *) Ez alkalommal meg kell még említenem azt, miszerint Szigligeti ur jeilemtelenséggel vádolt be engem azért, mivel álnév alatt irt czikkét közlöttem. Ezt tennem erkölcsi kötelességem vala, miután Sz. ur rágalmazónak nyilvánita, ha azt be nem bizonyítom, hogy ő befolyással van az igazgatásra. S miután ezt leginkább azŐ czikkéböl mutathattam meg, rám a jellemtelenségnek még csak egy parányi homálya sem vonulhat. — Sz. ur azt állitá eleinte, bogyó egyszer sem kapott Rabja otáa jövedelmi részt ; később azonban kelepczébe kerülvén, kivallotta, hogy kétszer csakugyan kapott dijt; abból ismét azsült ki, hogy a vádlott, t. i. Szigligeti, hazu­dott, a vádló pedig igazat mondott. És még is, mint valami iskolás gyerek, ö kiáltja: te vagy a hazug te, te, te, nem én ! — De midőn azon csikket közlöttem, Szigligeti jellemzése végett azt is roegmutatám, hogy ö áruló, árulója volt ugyanis Bartaynak. Mert beszéljen bármit Szigligeti, mindenek előtt tudva van, miként csakugyan ö volt Bartaynak leghívebb titoknoka, kivált hol a nemz. színházat károsító, ármányos ön­érdek forgott fen, hol a zavarosban halászni lehetett. Ha Bartay megkárositá a nemz. színházat, azt nagyrészint Szigligeti alattomos, nyerészkedő jellemének.lehet köszönni, mert Szigligeti népszínműve jövedelmezvén legtöbbet ; Bartay ugy hall­gatott rá mint valami orákulumra. Bartay Szigligetit minden titkával meghizá, min­denét ráLizá. Bartay volt a Faust, Szigligeti a Mephisto. Beszéljetek Bartayval és mindezt ö is meg fogja mondani. Szigligeti jelenleg, a tiszta irányú főfelügyelő alatt nem viheti azt végbe, miket B. alatt olly vétkesen elkövetett, de azért az ő mephi­stoi szelleme, bár kisebb körben, még most is rontólag, dúlólae bat az egész inté­zetre. És még illy alattomos, görbe uton járó, illy hazugságon, áruláson rajta ka­pott, nyomorult, gyáva kutakember eröködik reám sütni a becstelenség legfeketébb bélyegét! — Felhivom mindazokat, kik Szigligeti jellemét és az enyémet köze­lebbről ismerik: vájjon ha most még egy élő lény sem volna a világon, s a becsü­letességnek irmagul egy magához hasonló gyermeket kellene szülni: nem inkább en­gem magamat hozna-e a világra, mint száz példányban öt, a szinház Mephisloptelesét? —Mrt—-

Next

/
Thumbnails
Contents