Szigeth Gábor szerk.: Vahot Imre válogatott színházi írásai 1840-1848 (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 12., Budapest, 1981)

NEMZETI SZÍNHÁZ

jövendőre is hasznos lesz megtartani, ha még, íny kelepczébe csaptatván lábát, fel talál jajdulni egyszer. Sz. ur egész levelében mind egyre csak álhir kedvencz szava mellett protestálgat, s ínég is a helyett hogy bebizonyítaná ezen áihir alaptalanságát, nyilt levele több állításából kisül, s maga sem tagadja, hogy az álnak keresztelt h i r csakugyan való, igaz. Mert legyük föl, hogy a Divatlapban a színházi ügy kezelése ellen támasztott azon vád, vagy ha tetszik, hír, miszerint Sz. ur Rabja előadásából vásári alkalommal kétszer vagy háromszor búzott jövedelmi osztalékrészt, — tegyük föl, hogy azon vád alaptalan vád és a hír álhir'volt rövid ideig, míg Sz. ur saját magán-levelében, az ellenkezőt be nem bizonyítá: ezen vád és hír megszüut alaptalan vád és álhir lenni önnek magánlevele következtében, s most már a vád^ nem alaptalan faggatózás, nem ráfogás, a hir nem ál többé — tehát igen természetileg, akkor sem volt az, mikor kimondatott, hanem megtestesült igazsággá s valósággá izmosú h tény. Ha ön dxága én-je szeretetéből nem feszegeté akkor a dolgot, tagadhatlau, hogy a visszaélés ellen- felhozott vádjaink kétségesek s tán valótlanok maradtak volna adatok hiányában ; de miután ön meggondolatlanul tőrbe ejté magát, kár fehérré akarni mosni a szerecsent/ Mi pedig a Degré kijátszatását illeti : ez kárhóztalást érdemlő visszaélés marad ezután is, mertezen gyönyörű eljárás által az írók színházi jövedelmekben! részesítésének, tehát az osztó igazságnak elve buktat tatolt meg, mi Sz. és collegája szemében csekélység lehet ugyan, de a színház erkölcsi hitelének fentartására nézve, tetemes fonsságú. Törekedett-e Sz. nr ezen elv megbuktatásán : az akkor sem kérdeztetett s mast'sem kérdeztètetik ; annak járjon utána, kit , a botrány fölfedezése legközelebbről illet o Mindezek napvilágosak levén , ön mégis elég szerénytelen azt kérdezni: „Mi adott önnek jogot, és volt-e szabad satb. rólam álhirt terjeszteni? (a jogról és szabadságról majd alább) s továbbá: illet-e az, főkép önhöz, ki édes barátjának czimez?". sat. Erre röviden csak azt válaszoljak , hogy a barátságnak is vannak határai, s a közügyre vonatkozó igazság nyomozásában a barátság köteleinek meg kell szakadniok, tehát itt a barátságra hiába hivatkozónk, s azért ha valakinek ellenségei lettünk valamiben a nyilvános pályán : nem következés, hogy a magánéletben is haragudjunk reá, s még jó oldalait is roszasággal bélyegezzük. — Alább ismét az erkölcsi .kötelességre hivatkozólag, azt kérdi: „nem állett-e kötelességében, i dolognak jobban utána járni?

u Mi igenis legjobban utána járánk a dolognak, minek ered vénye az lett, hogy olly tény hozatott napfényre , mi Sz. arat saját színben s aj oldalról ismerteti meg, miszerint ős, ha szükség kívánja, ha meg van szorulva, hirtelenében a feketét fehérré akarja varázsolni, s ma igy, holnap amúgy beszél. —r ~ De csak most jön még igazán az oktalan kérdések kérdésének a java , hol Sz. ur egész nyilt homlokkal kérdi : „mióta szabad nyilvános közlönynek illy alaptalan foggátözással és ráfogással, mint valami ínquisitornak, habár ai igazságot is puhatolni ?" Illy kérdés csak Ibrahim pasa szájába való. Ugyan kérdjük mi : érti-e Szigl. or egész nagyságában e szavak tetemes fontosságát ? Hiszen, az istenért ! íIly elv mind political mind társaséletben teljes demoralisatiőra vezet, s csak műveletlen zsarnokok, nem pedig szinkőltő tulajdona, kinek első s utolsó feladata, erkölcsi becsületességet s áz örök