Szigeth Gábor szerk.: Vahot Imre válogatott színházi írásai 1840-1848 (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 12., Budapest, 1981)

NEMZETI SZÍNHÁZ

Fáncsy védirala' utolján, egy kérelmet intéz hozzám, hogy legyek méltányosabb, '» midőn igazat hiszek mondani, fontoljam meg előbb jól, mielőu kimondjam. Én teljesítve arrogáns, de mégis szíves baráti parancsát, mielőtt ez ellenczáfbt Írtam volna, minden gondolatomat az igazság' mérlegébe vetem , sőt magamat is megfontoltattam, 's most ágy léptem ki a' sikra, mint valami angol jockey — én nem tehetek róla, hogy az ostort maga F. adá kezembe.'— neszemről végezetül nem egy kérelmet intézek F. úrhoz, hanem többre figyelmeztetem őt. — Ha ugyanis valakihez igy szólok : ,az ur gondolatai, eszméi ezért meg ezért roszak*,--" joggal kívánom meg, hogy ő is egyedűl fejemhez szóljon , 's agyveleje' hiúsága miatt ne erőködjék ellenfele' erkölcsi tisztaságán szenynyet ejteni, ne feleljen illy becsúletsértőleg : barátom, te harczkereső, ok nélkül veszekedő vagy, ráfogások- , sőt fogásokkal élsz, te a' zsarnoki, elbízott, kaján, intoleráns, 's gyilkos journalisták' seregéhez tartozol , — ne szóljon, mondom, igy, mert mi is tudunk abstrahálni 's nem tartunk azokkal, kik pofot kapván arczajok' baloldalán, még ezen felüi a' jobb felét is oda nyújtják, söt az ellenünk intézett bár milly általános vádpontokat a' rosz szándékú delatorra mindig visszaalkalmazzuk. — Továbbá ismét 's ujolág figyelmeztetem F. urat: hogy körén túl ne literátorkodjék; hagyjon fel a' kivált saját ér.lekébeui polémiával. F. ur drámát, vagy bármit fordíthat akármennyit, de eredeti igazságokat már csak azért is aligha irhát, mert mindig fordíthat a' dolgon, 's a' magyarázásban épen nincs magyaros mefhodusa. Azonban a' színészt pályán, mint e Idig, úgy ezentúl is hasznosan, gyakran jelesen működhetik, söt ha körén kivűl nein literaiorkudik, több időt uyervén tanulásra, még jobban játszhatik mint jelenleg. Én nem ' önzésből mondom azt F. urnák, hogy ne polemizáljon. Miattam életében se tegyen egyebet, — csak aztán az igazságukat ne akarja elcsavarni. Mert mi e- tekintetben igen különös emberek vagyunk ; ha jogtalanul sértenek bennünket, az igaztág nemcsak akarja, de ki it fúrja magát oldalunkon, — 's ellenfelünk' gyöngébb oldalait kitakarja, 's jól megrengeti. Legutósó figyelmeztetésem pedig az : ne keresse többé P. ur, kinek van igaza f mert ha érdemes lesz, mindig ki fogom mulatni : kinek niuct iiiazall — Budapest, Ur'napján 1841.*) W*achot Imre.