Kerényi Ferenc szerk.: Egressy Gábor válogatott cikkei (1838-1848) (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 11., 1980)
érthetetlenné vált. Ez ellen nemcsak erősitő gyakorlatokat végzett, hanem a szerepépitkezésben is védekezett, a számára értéktelenebb szerepeket kisebb erő-ráfordítással játszotta, a megerőltetőbbekben pedig a nagyjelenetekre tartalékolt. Innen az a sokszor hangoztatott vád, hogy "megvetette" közönségét, nem érdemesítette őket teljes művészi élményre. Egressy művészi kísérletei nem kerültek volna ennyire a kritikai viták előterébe, ha rájuk nem a Nemzeti Szinház válságos éveiben került volna sor. A szinház 1840. aug. 8. óta viselte büszkén nemzeti jelzőjét, a 44/1840. tc. alapján, de az országgyűlés jogi rendezése nem jelentette a pártolás, a közönségbázis, a felszereltség, a müsorgondok azonnali vagy akár közeli megoldását. 1841-42-re végképp kiderült, hogy az operaháboru felszini jelenségei mögött fon to— sabb okok, a fentebb felsorolt problémák rejlettek. A hírlapok már a szinház bezárásáról cikkeztek, az előadásokon hovatovább a 10 %-os látogatottság volt a jellemző, 50 éves müsordarabok kerültek szinre. Schodelné távozása után az o— pera is rohamosan hanyatlott, a prózai színészek pedig a létbizonytalanság peremére kerültek. Közös fellépésük egyik szervezője kétségkívül Egressy volt, eszményük pedig a vándorszinészi évek gyakorlatából ismert, de menthetetlenül elavult "köztársaság", a vezetőszinészek szövetsége. Ennek szellemében 1842. febr. 16-án nyolcan arra szövetkeztek, hogy öt évig - a Nemzeti Színházban vagy másutt - együtt maradnak. Az aláírók: Bartháné, Lendvayné, Laborfalvy Róza, Egressy, Lendvay, Megyeri, Szentpétery és.László /a beadvány szövegét 1. Pukánszkyné i.m. II. 154-6./. 1842. márc. 1-én válaszul megszületett az operahivek névtelen felségfolyamodványa, melynek szerzői a színészi szövetség és a támogatásukra lezajlott febr. 19-i nézőtéri tüntetés után elérkezettnek látták az időt, hogy - a liberális és a radikális szinházpolitikát egyszerre támadva - kikényszerítsék a helytartótanács beavatkozását, amire egyébként a törvénycikk 3.§-a G°gi lehetőséget szolgáltatott. A felségfolyamodvány, amelyet már feljelentések és titkosrendőri beszámolók sora előzött meg, a