Kerényi Ferenc szerk.: Egressy Gábor válogatott cikkei (1838-1848) (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 11., 1980)

nyék' egyike, mellyhez a' crUica kellőleg nem férkezhelik, tehát egészen kielégítőt, — ha a' színművészet csupán rá támaszkodnék, — nem szolgáltathat ; kétesh jelentésű részei fölötti kérdések még nem döntettek el végképen: nagy színészek, és mütudósok messze térnek el egymástól nézeteikkel e'pontok fölött. A' fontosaI>1) c.

haracterek vázlata mellett ezen ellenkező nézeteket is szembe fogom állítani, 's a' gondolkodó olvasó „ön Ítéletét választva mesterül" *) maga válaszsza ki a' meggyőződése szerinti helyest és valót. Ha Shakspeare Hamletje' miiétét egy szóval akarjuk kitenni, mond (Jans Eduárd, azt kell mondanunk, hogy: Hamlet a'reflexiósemmiség' iragoediája, vagy, mint máskép is kifejezhetnók : az értelem' tragoediája. Az értelem' tragicaisága pedig abban áll, hogy ö valónak látszik, 's ínég sem való (dass er das Wahre zu seyn scheint, nnd dennoch das Unwahre ist), hogy ö nein az állományos (substantielle) sem meg nein engedi az állományost, hanem hogy ö csupán a' szétromboló hatalom, mellynek dúlásai alatt el kellene a' világnak veszni, ha épen az ész (Vernunft) lagadólagos erejét szolgálatára nem fordítaná, 's az igazi végrehajtás' orgánumává nem tenné. De más részről az értelem azon legmagasb, nagyobb és hatalmas!) tulajdon, mi az embert emberré teszi, melly ennek kincse és dísze; 's így az értelemnek (Verstand) az allományossal, és észszerűvel! (vernünftig) küldése azon mező, hol minden valódi (wahrhaftig) dugába dől, 's viszont minden valódi szülelik. Azért Hamlet Fausttal a' legmélyebb merëszh és sajátságost) tragoedia, melly valaha iratolt, mivel hősük tulajdonkép nem emberi gyengeség miatt bukik meg, hanem épen a' miatt, mit emberi erőnek kell neveznünk, csakhogy az események' dialecticája azt bizonyítja be folyamata közben, hogy épen ezen. erő sajátkép a' gyengeség, és hiány. Van-e mélyebb valami, mínt egy részről folmntatni az ész', jog', és történet' szilárd, fölboalatlan, 's magára és magában való összefüggését, mint hajtstik emez szükségkép végre, még pedig általunk, tegyük meg bár mi Is részünkről a' magunkét előmozdítására vagy ne ; más részről pedig az embert, mint áll a' •l Sn.*s» világ* átellenében, mint építgeti, mint rontja bontja a' magáét, míg utóbb is csak az jő ki, bogy mind ezen tevés vevés, balmozgatás, és vélt egyedülség mellett a' valóságban csak az létetett, mi magára és magában jogszerű toll, akár velünk akár nélkülünk tétételt. Ez általában az emberi élet' tragoediája. Ez általános vazolatt.il egy philosophiat nézőpontra emelkedénk, alattunk terül el a' mű, látkörünket néhol túlhaladó határival; ereszkedjünk most közelebb, a' részletekhez, Tíeck' jeles „észrevételeinek" nyomain. Midőn Schröder Hamletet legelsőben megértette velünk, mond Tieck, annyira el volt kora' szellemében fogulva, hogy a' legkülönösebb mesterművei, melly valaha színpadon feltűnt, úgy elferdité, s egy olly müvésztelen szempontba vitte át, hogy csak sok idő múlva lehetett mind azon előítéleteket, mellyekhez bennünket a' derék művész szoktatott, kiküszöbölni. Ez azonban koránt se' szolgáljon neki szemrehányásul; mivel szinte úgy látszik, mintha Shakspeare' megfoghatatlan geniusa e' merész müvet azon szándékkal készítette volna, hogy botrányt támaszszon. Ki a" csodás tervek', titkos okíök', 's kétértelmű characterek' ezen tömkelegében elmélyeded, épen olly kevéssé fog az angolok, mint a' nagy költő' (Goethe. Wilh. Meist.) elidomtalanilásában egyetérteni, bármi ügyesen szemlélődik is gyakran ez utóbbi, bármelly helyes észrevételeket tesz is sok hely felöl. Schröder' első átdolgozásában az egész érdek Hamletre volt gyűjtve, a' méla herczegre. A' többi egész személyzet árnyékban hagyatott, és csak annyi tér engedtetek nekik, mennyi az egésznek érthetősége miatt kívántatott. Az ifjú herczeg egy szeretetre méltó, szellemdús fiatal ember volt, 's minden eltávolíttatott, mi az előszeretetet iránta zavarhata, 's e' szerint az is igen természetes, és ezen átdolgozáshoz illő volt, hogy a' herczeg életben maradjon 's a' lehetőségig boldog legyen. A' hős' szájából — kinek föltétlenül hittek — vett a' többi személy rendelést, dicséretet, úcsárlást, s az ó utasítása szerint játszott Hogy e' szerint a' királynak, a' bitómat és gyilkosnak legroszabb dolga volt, magán értődik. Ezóta majd minden szinész kedvetlenül vette át a' király' szerepét, 's az előítélet iránta még Schlegel mesteri fordításába is