Staud Géza: Bayer József tudományos munkássága (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 9., 1979)

Függelék

Analekta 4360/8 Kötelező Levél HeIlynek erejével én alább meg Irt magamat az ezen T.N. Pest Vármegyének fel-vigyázása alatt lévő Nemzeti Játékszín! Institutumnak számára Hazafiul Indulatomból önként tett ajánlásomnál fogva az az Eforintokkal adósnak lenni vallom, és meg esmé­rem, szorossan kötelezvén ezennel magamat, maradékimat, és örökös imát arra: hogy ezen fent irt Töke Pénztől járan­dó Esztendőbéli Interest 6 Procentumot számlálván fél esz­tendőnként minden hátramaradás nélkül le fizetni, az egész Tőke pénzt pedig, a' midőn azt, a'T. N. Vármegye által ezen Nemzeti Intézetnek fent tartására ki rendelt T. Deputatió kivánni fogja, három hónapi előre való jelentés, vagy fel mondás után, egészen 's halladék, és vonogatás nélkül le tenni fogom; meg elégedvén minden ez eránt illethető Jussaimnak fel áldozásával előre is avval, a* mit ezen Pénznek a'fent meg jegyzett Hazafiul Tzélnak elérésére miképp elrendelendő haszonvételéről a' T. N. Vármegye meg határozand, meg egyezvén világossan abba is, hogy ha ne talántán a' ki mérendő üdőre ezen Capitalist Interessével együtt le fizetni el mulasztanám, a' nevezett T. Deputatió akármelly, erre ügyellő Tagjának, vagy a* Vármegye Piscussá­nak Actorátussa mellett akar melly, és akar hol az ország­ban választandó SLró előtt a* fent irt summát, 's

Next

/
Thumbnails
Contents