Staud Géza: Bayer József tudományos munkássága (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 9., 1979)

Függelék

számtalan fogyatkozások között ezen a* Tudományokra, és mindenféle Polgári, és Hadi virtusokra nézve kedvező Ég-alatt helyheztetett Magyar Nemzetnek előbb ugyan Semmi Játék néző helye nem volt, azután pedig midőn némellyeknek ditséretes törekedésével elláttatott egy fel, kente lenéttettek annak Tagjai Számtalan akadályok­kal, fogyatkozásokkal, és szükségekkel küszködni. Ezen gondolkozásnak módjából, ha többet nem szóllunk is, mellytoztatnák Nagyságtok, Kegyelmetek által látni, mind azt minő indulattal viseltessünk a' Magyar Játék néző­hely és Társaság eránt, mind azt miképpen igy Kezünk ATinaV mind jelen való szükségeit pótolni, mind jövendő sorsát állandóképpen meg határozni. Ezt a jövő Ország Gyűlésére hallásztyuk, és jegyzésbe teszszük, hogy pedig amannak tselekedettel is jeleit adhassuk, és azon sok viszontagságokkal és Szükségekkel küszködő Társaságon addig is valamennyire segéthessünk mind magunk, kik itten jelen vagyunk önként való aján­lásokat tettünk, mind minden távol levő földes Uraságo­kat /.../ A pénzt /.../ Szedettetik öszve, és mihelyest együtt lészen, a* legrövidebb és biztossabb uton által fog küldettetni Nagyságtokhoz, Kegyelmetekhez. Vegyék jó Néven Nagyságtok, Kegyelmetek addig is ezen válaszunkat e' folyó Esztendő Augusztus 26 311 hozzánk bot sajt ott bet ses Levelekre, és fogadják el azon tisz-

Next

/
Thumbnails
Contents