Bacsó Béla: Ady színpadképei (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 8., Budapest, 1978)

A tűzoltó: A szerkesztőt keresem!... Előfizető vagyok. A leányom nevét kihagyták tegnap az újságból. Ott volt a bálon s kihagyták a nevét... A második alak: /a szerkesztő felé mutat/ A szerkesztő: /Lázban. Alig, hogy sejti a hallottakat/ ügy? ... Igen... A hamvas leány, a szűzi leány, az egyszerű leány!... A tűzoltó: /Indignálódva/ Kérem, kérem! Az én leányom ipariskolát végzett. A szerkesztő: Ugy?... Hogy?... Jó... Kérem, rendbehozzuk. A holnapi lapban jönni fog. Legyen nyugodt. Sendben van. /A tűzoltó távozik./ A szerkesztő: /idegesen, ingerülten/ Ezek! Látod: ezek... Mennyien vannak ezek!... Ezek koptatnak el... A barát: Ragadd ki magad egy kicsit ebből az életből. Hadd itt a műhelyt. Pihenj s próbáld egészen megtalálni magad... A szerkesztő: /már ismét az előbbi lázas hangon, lelkes arccal/ Igen, kiszabaditom magam. Fölkeres engem még olykor—olykor a hit. Nagy, erős hit. Akarok én még... Akarok. Van még hitem, pokolgyujtó, merész, Szent grádusán megáll a gyönge ész: Az én hitem nem erkölcs, nem szokás, Az én hitem csodás, nagy álmodás, Az én hitem több, mint egy kurta óra. Mely összegyűjt szinhaztalálkozóra, Az én hitem uj földre nyit kaput, Az én hitem pusztitani, ölni tud, Keserű könnyel szinig telt kehely: Az én témáim nem pihentek el... ... Azuba jó... Zsidó leány, szegény Leroskadott a tenger fövenyén, A vére lüktet, harmatteste reszket... Aki meghurcolta a súlyos keresztet, A Messiás kenet

je, szava hője A szeretőjét rabolták el tőle S csináltak egy jámbor, papos világot, Mely megöli a vágyat és az álmot,