Bacsó Béla: Ady színpadképei (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 8., Budapest, 1978)

vesztes leszel megőrzővé kell válnod... de csak akkor, ha létezik az idő, mint emberi történelem, ahol ezek az alternatívák egyáltalán felmerülhetnek. Ez Ady konkrét utópiája a krízisből való tovalendülés credója, az élet költői mitológiába - mint a társ szamára nyújtott világértelmezésbe - való foglalása. A forradalom nélküliség embersége.A Dózsát idéző Ady a remény felé tekintő Ady, a helyes szemléleti alapról statikus drámai formát létrehozó Ady, a változást sóvárgó Ady. Egyszer volt itt egy kis remény, De véres és tüzes remény. /Egyszer volt csak/ Ady szinképei szervesen illeszkednek be a korszak lirai termésébe, azt mélyitik, bővitik töredékességükben, torzó voltukban is - esztétikai értéket képviselnek. Ami a legdöntőbb, az Ady világkép nem törik meg, amely soha nem látott intenzitással fejezi ki, hogy ebben a világban "a szocializmus csak forma" , a lelkek egymás felé törő harmóniája, a lélektől lélekig húzódó közmegegyezés, az idegenséggel szembe állitott egyetlen realitás. Ady lirai univerzuma a formák teljesedésében a közös emberi emlékezetet teremti meg. "Mi csak a szárnyakra emlékezünk, a repülő, a szállva szálló szárnyakra..." 0