J. A. Blacwell: Rudolf of Varosnay. (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 7., Budapest, 1977)

Nem boldogíthatja a szivet, Amelyet megtSrt a sors végzete. Van egy bánat, bánatnál erősebb Gyógyíthatatlan kin, fájdalom, Amelyet az idő csillapít, De nem szűnik, elsorvad a lélek És az a reménytelen szerelem! RUDOLF Csak most érzem át, milyen csapást Zúdítottam ártatlan lelkedre! Átkozott sorsom bűnre csábított, Amikor bevallottam szerelmem És szivedben visszhangra találtam. Jő ég, ha meggondolom, mit tettem! A diadalittas zsarnok atyát Én, a lesújtott fiú... nem, nem, Nem lehet! Megszököm előle! MATILDA Hagyd el ezt a végzetes földet Tűstént, veszélyt rejt minden pillanat. Említetted, hogy egy lengyel grőf Hívott, töltsd nála a vadászidényt Menj, maradj ott egy darab időre. Ne ess kétségbe. Ha visszanyertük A régi birtokot, atyámnak Lesz módja, befolyása. - Rudolf, Tégy le tervedről, csak bánat szülte azt. Töltsd a telet lengyel barátodnál. Mint édes fiát, ugy szeret atyám, Hogy rossz vadász vagy, szokta mondani, Mint jó vadász térsz meg tavasszal