Kerényi Ferenc szerk.: Benke József színházelméleti írásai (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 5., 1976)

A' PESTEN FELÁLLÍTANDÓ MAGYAR JÁTÉKSZÍNRŐL

akarná rekeszteni; ha ez úgy volna, úgy méltán lehetne gyanítni, hogy ebből csak hamar egyenetlenség, és viszszáJkodás sarjadzna. De ez bizonyosan nem czélja, 's ha az volna, nagy igazságtalanság volna. Egy ollyan nyelv, mellynek hazánkban bő elterjedése, alapos megtanulása, és csinos használása darabosságunk' simítására eddig is igen sokat tett, hogy kiküszöboltessen, vagy kiirtasson, részint háládatlanság, részint púja erőlködés lenne. Még inkább őszintesen meg kell vallnunk, csak úgy juthatunk nyelvünknek tisztább, magasabb felemelésére 's megkedveltetésére, ha amazt mint közvetetlent mustrául szüntelen magunk előtt tartjuk. Terjesztésével, müvelésével nyelvünknek koránt sem oda czélzunk, hogy a' másikat elfojtsuk; csak azt akarnánk az idegeneknek, 's önmagunknak megmutatni illendő helyen díszesen hol állunk, 's mit érünk nyelvünkre nézve már ma a' Játékszíni müvészségben. Így