Széchenyi István: Magyar játékszínrül (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 4., 1976)

hanem abban a' színháznak is kimondhatlan része volt el annyira, hogy tökéletes meggyőződésem szerint bátran állíthatom : inkább lesz sikere egy tűrhető szintársaságnak, ha valami igen alkalmas házban játszik, mint egy sokkai előkelőbb társaságnak, ha az viszont egy otromba 's alkalmatlan színpadon kesereg. Ennek oka pedig nem rejtezik olly mélyen, hogy az legfelszinesb vizsgálatunkat is kijátszhatna; mert valyon miért megyén teszem száz ember valami színházba? Azt gondoljuk, mindnyájan egyedül a' színdarab végett? 's azt hisszük, mindegyiken olly erősen uralkodik Thalia és Melpomene, hogy szavok hallása miatt hideget, meleget, sötétséget, olajfüstöt, rossz helyet 's több efélét érdektelenül tűrjön? Az illyesek tán a' legcsekélyb számúak; de annál nagyobb azon külön osztályok összesége, melly a' nagy közönséget alkotja. Ugyan is az idő-ölók legfókép azért járnak szinházat, mert hova menjenek másuvá; sok öreg ur, ki se nem lát se nem hall sokat, azért,- hogy ne mindig odahaza , de végkép valahol másutt is üljön ; sok szép dáma, mivel láttatni óhajt 's néha látni is kivan, de korántsem egyedül a' szinjátszóktul és színjátszókat, hanem másoktul és másokat is ; némi munkafárasztott Méltóság, hogy ott pihenjen és szunnyadozzon ; sokan, mert ott bizonyosak találkozni ismerőssel, baráttal ; 's igy tovább. Mind ezek a' Játék szint nem mint fő,