Széchenyi István: Magyar játékszínrül (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 4., 1976)

is clef pénzük, bemenet - árul irány lag annyit fizetni, mint a' londoni vagy párisi operába fizetnek, valyon jobban iilenéneke mai áJIadaU műnkhöz olly darabok, mellyek inkább érzékinket ébresztik, tán egy kis szalmatüzet lobhantnak , mintsem ollyanok, mellyek fenékig hatnak szívbe 's lélekbe, 's az embernek legmélyebb érzelmit ébresztik, igazítják 's nemesítik ? De ha mind ez sem volna elég ok, hogy inkább egy csinos, alkalmas és mérsékelt színházat építsünk, mint egy igen pompást 's nagyot; és ha egy millió pengő forintot tudnánk is egy szinház építésére összeszerzeni, egy másik milliót pedig annak mozgásban tartására; valyon nem hibáznánk e, hogy annyi tehetséget pazar kink olly tárgyra, melly, igaz, felette hasznos lenne, de mellynél hasznosbakat is lehetne az országban eszközleni mint teszem a' Dunának tökéletes elrendelése? Ha tehetségünk kimerithetlen volna, akkor minden számolás és határ nélkül mindenbe kezdhetnénk óriási szabásokkal; midőn ellenben tehetségünk nem csak ki nem meríthető, hanem oilyas, mellybül igen sokat 's igen sokáig meríteni általában nem lehet, kötelességünk, hogy erőnk azon részével, mellyet a' haza oltárára tehetünk, olly józan 's takarékos mérték szerint gazdálkodjunk, mint csak lehet. A' hazának pedig több nevezetes hátramaradási vannak, mellyek további tűrését valóban