Széchenyi István: Magyar játékszínrül (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 4., 1976)

ekép bizonyosak is lehetünk, hogy valamint a' Játékszín alig él a' honban, 's nagy tehetség tetemes haszon nélkül tökéletesen el is enyészett, mert állandó sehol -sincs ; ugy köz épületink sem fogják Pest keüemit és szépségét annyira emelni, mint eszközölhetnék, — mig a' divergentiale systema helyibe nem állítjuk a' convergenst ; t. i. mig nem választjuk a' már most is legszebb helyeket köz épületink tanyáivá. Igen átlátom, hogy könnyen elhibázhatni e' tekintetben az utat egy kissé; me ha egy része hátramaradt valami városnak, midőn más része már szép, igen természetes, hogy inkább azon hátramaradt része ébreszti figyelmünket és segéd kezünket, mint a' már ugy is némileg elrendelt; de ez csak akkor nem volna csal-ok— fallacia — ha egyedül az épületek formája határozná el valami hely szépségét. Mivel azonban egy emberektül lakott 's nem kirekesztőleg ábráhdozóktul bámult hely kejlemihez és szépségéhez mulhatlanul megkívántatik a" tisztaság is, ezt pedig némi tökéllyel kirekesztőleg csak közönségesen felébredett tisztasági szellem által eszközölhetni; ennek felébredését továbbá semmi sem okozza olly hathatósan mint élő példa, melly mindenkivel szerettesse meg a' tisztaságot, *§ mindenkivel láttassa át, hogy azt elérni nem lehetetlen, ha soha felhalmozás nem szenvedtetik, 's kiki tehetsége szerint járul a' köz csinossághoz,