Széchenyi István: Magyar játékszínrül (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 4., 1976)

erre vigyázzunk — némi pontossággal is, a' mi a' dolog veleje ; mert illy intézetek felállítására 's fentartására nem ollyan pénz kell és ér valamit, melly papiroson, hanem az, melly valósággal kézben is van, legyen tóke, legyen kamat. Nálunk az aláírási ivek, általányosan véve, legjobb esetben is, egy harmadánál kévesebbet érnek, mint kitett kötelezéseik ; az esetek kedvetlen idomzatában pedig mindig kevesebbet. 'S ekép míg nálunk Magyaroknál az aláirás és pontos fizetés nem csak nem synonymci, Jianem két egészen külön természetű, azaz : felette szapora és felette lassú természetű tárgy, mindaddig e' részben, Ítéletem szerint némileg és tüstént máskép nem segíthetünk, mint ha ezen most érintett uj methodust követjük, t. i. magunk helyibe kezeseket állítunk, kik minket viszonti pontosságúik iránt is megnyugtatnak. Mind ez ugyan természet - elleninek látszik, nem tagadom, 's valóban tán nem csak az, hanem igen nevetséges is ; mert tudom az fog a' dolog praxisábul következni, hogy sokszor egy régi törzsök - háznak, melly egész vidékeket bir, nevénél egy olly törzsöknek neve fog állni, ki szinte semmi mással csak hitellel bir; 's ekép , ugy szólván, a' gyenge szolgáland véd és paizs gyanánt az erősnek. A' mibül—közvetve legyen mondva — megint azt vehetjük észre, hogy jó systema által a' természetiül gyenge végkép megelőzi a' természetiül erőst,