Széchenyi István: Magyar játékszínrül (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 4., 1976)

Játékszínre valósággal alá van irva. De mit használ ! val von azt hiszűk, már a' czélnál állunk ? Korántsem. Legelőször is, ha teszem valami magyar nemesember vagy mágnás irja nevét alá, már nem ér az aláírási iv 200,000 forintot, sőt annál kevesebbet, minél több nemesember és mágnás van rajta ; minthogy minket szavunk 's aláírásunk pontos feloldására senki nem kinszeríthet; kivétel nélkül mindnyájan pedig se szentek sem olly igen gyengéd becsület érzésüek nem vagyunk, hogy soknak közülünk egy kis kinszerités valami superfiuum volna; minek híját az élő nap mindennap bizonyítja, 's azért tagadni gyávaság - - - - 's mert örökre élők e' földön legalább nem vagyunk, 's ekép biztos hypothekául legerősb szentségi szagunk 's legtisztább becsületi szüzességünk mellett sem szolgálhatunk, minthogy successorárul csakugyan jót senki sem állhat, 's igy mi sem; a' mi után világos, hogy a' puszta aláírás nem elég, hanem mulhatlanul szükséges , hogy minden aláiró maga magárul olly securitást adjon is, mellyben a' társaság tökéletes bizodalmát helyeztetheti. És ez conditio, sine qua non ; mert nem kell a' dolgot megkezdeni, míg elég fundus egyesítve nincs, papirosra irt név pedig, akármiliy szép hangú, vagy pör alatt penészedő pénz, bár mennyi legyen is, nem csak nem elég fundus, hanem igen sokszor semmi fundus. És igy ezen, mint fentebb mondám, nemileg és tüstént csak ugy segíthetni, ha