Széchenyi István: Magyar játékszínrül (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 4., 1976)

lókra. S lia megint azt vizsgáljuk, valyon milly idomzatban állnak e' két felekezetek egymáshoz — t. i. azon osztály, mclly philosophiai szemmel veszi fel a' Játékszint általában, azon osztályhoz, melly viszont semmit sem tekint mint egyedül közvetlen mulatságát — tán minden ellenvetés nélkül abban fogunk megegyezni, hogy szinte az egész közönség ezen utolsó osztályban áll. Ezek után azt kell következtetnünk, hogy a*

1 nagy közönség azon része, mell) a' magyar Játékszín sikereltetését általányosan kívánja szinte csak olly ások bui áll, kik e' tárgyra se nagy áldozatokat tenni nem akarnak — minthogy mechanikai dividend belólök nem várható — sem a' morális philosophiai dividenddel meg nem elégszenek, hanem hogy kereken mondjuk ki "pénzűkért, ha egyebet nem is, legalább nézni, nevetni, sírni, időt tölteni 'sa't." csakugyan kívánnak. A' közönség illyes, mert azok, kik csak |clki örömet szomjaznak, *s a' dolgok valódi hasznát legmélyebb sarkalatokra rakni képesek, irány lag csak ritka kivételek; 's ekép a' fó feladás abban áll : vagy illyes közönséggel érni czélt, vagy azt természetéből némileg kivet keztetni. Az embereket azonban természeti hajlandóságikbul kivetkeztetni, hasztalan vagy igen is hosszadalmas munka, és így valóban csak ugy fogunk vélek boldogulni, ha óket nem