Szilágyi Pál: Egy nagyapa régi unokájának (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 3., Budapest, 1975)

vagy 200 darab, de aznap mind eladta, s Vajda nekünk köszönhette jó vásárját A másajkuak látván, hogy minden izgatásuk ellenünk hasztalan, sót mi több, maguk is bevallván, hogy oly jól rendezett német társaság sohasem volt Kassán, mint a miénk — elhallgattak , s miután más mulatságuk nem volt mint a színház, el is jártak abba, de hogy megértsék a magyar szót, akaratlanul is tanulni kezdtek, s Vajda uram ismét jó vásárra tett szert, mert minden magyar grammatikáját és szótárát eladta rövid idő alatt, s megvallotta, miszerint húsz éve, hogy könyvkereskedése fennáll, de annyit el nem adott mint ottlétünk rövid ideje alatt. Mikor Kassára jöttem, se vendéglőben se sétatéren aranyért sem hallhattam magyar szót — csupán két uriház volt, hol magyarul társalogtak—

a S o ó s család-, és özvegy M e c s é r i tábornokné s testvére Szirmay Tamásnénál. A megye tisztviselői, ha összegyűltek deákul vagy tótul, a város lakói németül vagy tótul beszélgettek ; de már három rövid lefolyt év után minden házban hangzott a magyar szó, nemcsak az ifjak, de az Öregek ajkáról is. Báró Berzeviczy Vmcze tökéletesen megfelelt hivatásának mint intendáns, szorgalmatosan megjelent a próbákon, többeket a kétes jellemek fölfogásában útba igazított, mindenkor hozzátéve „ez alázatos véleményem, egyébiránt Önök practikus színészek, s egyéniségökhöz fogják alkalnazni minden ily character-féle szerepeket.'* Egykor ketten maradtunk próba után. Mondám : a báró ur oly utasításokat ad sokszor, milyeket sokoldalú művésztől sem várhatni—Az onnan van barátom, mert sokat tanulmányoztam, mi több, színész is voltam, ez újság ön előtt, nemde? hogy uj ságvágyát kielégítsem, elmondom röviden ifjúságom történetét. Atyám katonának nevelt, anyám halála után egy gyalogezredbe adott, hol csakhamar tisztté lettem,száz forint segélypénzt kaptam havonkint, s így szükséget nem érezve gondtalanul folytak napjaim. Néhány év múlva szabadsággal hazajöttem, atyám