Szilágyi Pál: Egy nagyapa régi unokájának (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 3., Budapest, 1975)

tottam, ki is irtam, be is tanultuk, 3 így osaknem minden hóban adtunk egy uj operát. Egy estve 10 óratájban asztalomnál ülök, „Port

ici néni a" fordításával foglalkoztam, kopognak — Szabad ! — a báró lépett be hozzám, csodálkoztam e rendkívüli látogatáson, kérdi mivel töltöm időmet — fordítok báró ur ! s én minek köszönhetem e szerencsét ? — Édes barátom ! én különös ember vagyok, én mindent meggyőződésből teszek, és habár nem fürkészek, nem kérdezek, mégis megtudok mindent mi körömben történik, szeretem a bizalmat, de azért nem kárhoztatom az ellenkezőt, és csak azért jöttem ily szokatlan időben önhöz, mert világot láttam ablakán át, én gyanítottam hogy ön dolgozik, működik társasága javára, és miután minden éjjel világot látok önnél, azt következtetem hogy mindig dolgozik, és ez szép, tudok mindent, ön tulajdon pénzén hozatja az operákat is — fogadja érte köszönetemet, sőt megtisztel Ön, ha jobbomat barátságunk jeléül elfogadja En csaknem megszégyenülve lcereszkedésén — odanyujtám jobbomat, ő megszoritá — ,,jó éjt!

;t kivánt s azzal távozott. A báró ur intendantságából ez is egy szép vonás a sok közŐl. Előadásaink általános tetszésben részesültek, a más ajkúak lassankint szelídültek, igaz, hogy elején csak operákkal csalhattuk be, de később a vígjátékokat is látogatták, végre megnézték a drámát is, sőt mi több, midőn Katona József „B á n k-b á n"ját adtuk először tele színház mellett -- elbámultak! hogy ily darab is létezik a magyar dráma-irodalomban, másnap megrohanták Vajda magyar könyvkereskedését „Bánk-bán"-ért, nagynehezen tudott a padláson rátalálni —ott hevert 10 év óta