Szilágyi Pál: Egy nagyapa régi unokájának (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 3., Budapest, 1975)

1813-ban Creraonába érkezve, annak környékén, negyedórányi járásra Pizzigetone-felé, majorházakba szállásoltak. Gazdám igen tisztességes uri ember volt, mert még deákul is tudott, különben nem értettük volna meg egymást mert nem tudtam még olaszul; eleinte féltek tőlünk magyar huszároktól — de csakhamar megbarátkoztunk. Családjával kellett ebédelnem , ámbár míg ebédhez nem ültünk gazdámon és cselédjein kivül senkit sem láttam a háznál, ebédnél bemutatta nejét, igen finom müveit matrónát és egyetlen gyönyörű szép 16 éves leányát , ekkor sajnáltam hogy előbb nem tanultam meg olaszul — ebéd alatt nem volt vége-hossza a kérdéseknek Magyarország-, ról, nemzetemről s annak szokásairól, — még akkor terra incognita volt szegény hazám ! — azt hitték mi vad emberek vagyunk és nyers húst eszünk,-—a mennyire tudtam megczáfoltam e balvéleményt s jobb fogalmat ébresztettem bennök a szegény magyarok iránt, ebédután a mellékterembe mentünk kávézni, hol pompás zongora volt, kértem gazdámat esedezzék nevemben kisasszonyánál, ülne zongorához, ki is engedelmeskedvén egy mosolygó bókot intett felém, de olyforma bók volt ez, melyből az látszott mintha én zongorázni sohase hallottam volna, — mi kávéztunk, azalatt a kisasszony zongorázott, még pedig meglehetősen, végeztével fölkelt, én megköszönve szívességét, nem mulasztám el szép játékát -megdicsérni, ismét oly kétes bóllintás lett a válasz, s én, hogy adósa ne maradjak, odaülök a zongorához , s a „Bella molinaja

u czímü olasz operából a „Nel cor piu non mi sento

u áriát változataival együtt eljátsztam — átalános lett a bámulat hogy a vademberek is tudnak zongorázni, még pedig olasz operából ! a kisasszony elpirult, bizonyosan megbánta előbbi bóllintásait, s miután apja, anyja kezet szorított velem, Ő is érinté kis kacsócskáival huszáros markomat, mit én egész hévvel ajkaimhoz ragadtam, megcsókoltam s engedelmet kértem neveletlen bátorságomért, jóízűt nevettek a szülék, s a kisasszony újra elpirult — ezentúl nyájasabb s barátságosabb lőn a társalgás, a kisasszony sajnálta hogy nem tudok olaszul ! — tanítson kegyed, én szófogadó s hálás tanit-