Szilágyi Pál: Egy nagyapa régi unokájának (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 3., Budapest, 1975)

világban halálára megjelent méltató cikk /1874» 27« sz./ Írja: "Korának legjelesbjei, Lowe, Auschütz, Laroche mint olyan művészt emlegették aki bármily színpadnak díszére válandott. Vörösmarty is igy itéli meg szini kritikáiban. Hem játszott hősöket, de mindig hőse volt a darabnak, melyben játázott... Szilágyi Pál alakításai egy hogharthi ecset értókét kölcsönözték egyes alakjainak." Ezek persze egy nekrológ szavai. A páthosz túlzásait leszámítva ezek a méltatások és a korabeli kritikák is egyben megegyeznek: bár Szilágyi Pál nem játszott főszerepeket, de abban a szerepkörben, amelyben működött, mindig megalapozottan, következetesen és jól alkotott. Volt még Szilágyinak egy érdekea tudománya: rendkivül szépen tudott fütyülni. Ezt a tehetségét többször kamatoztatta is, amiről Déryné ia ir /Napló II. köt. 162. o./, s amiről a szinlapok és emlékirói is tanúskodnak. Azonban fütty-koncertjein sohasem állt ki a közönség elé, hanem a függöny mögött maradt. De kövessük tovább pályájának útját: 1821-ben a fehérváriakat odahagyva, 1822-ben rövid időre Kilényi rosszhirü társaságához szegődött. Vagy ez előtt, vagy ez után önálló társulatot alapitott, s az országot járta, mig 1823-ban ki nem kötött Miskolcon. Akkoriban nem egy összeverődött társulat járta az országot a magyar színjátszás hirét és jelentőségét kisebbítvén. Másutt alkalmatlan vagy dilettáns színészekből verődtek ezek össze, repertoárjuk nivótlan és avult volt, itt-ott fel-felbukkantak rövid időre, aztán nyomuk veszett, szétszóródtak. Kilényi Dávid is hasonló társaságot hozott össze, s jött fel velük Pestre 1822-ben. Feltehetően Szilágyinak sem sikerült érdemesebb társulatot létrehoznia. Anyagilag is bizonytalan vállalkozás volt az ilyesmi. Szilágyi hamar beleunhatott, mert már 1823-ban társulatának egy részével a miskolci, szervezettebb,