Szilágyi Pál: Egy nagyapa régi unokájának (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 3., Budapest, 1975)

apám az egész társaság számára rendezett?" „Köszönöm fiatal barátom — mondám — már vacsoráltam , de másként sem akarnám, bogy azt mondhassa valaki „Szilágyi is sietteté az igazgató bukását" — reám nézett merően, gondolám tán megneheztelt, de megértett, s kis idő vártatva monda : „aligha nincs igaza Szilágyi urnák !" Ks úgy is lőn, a túlságos pazarlást nem birták fedezni a színházi jövedelmek, adósságba vergődött, csődöt mondott, azt hivén kiegyezkedhetík adósaival, és az igazgatóságot tovább is 337 megtarthatja — de csalódott, 1845-ben gróf Ráday Gedeon, ki már a részvényes társaság ideje óta többször birt befolyással az igazgatásra, s ki a hongyülés által már 1843 ban országos főigazgatóvá neveztetett, a kormány-pálczát elég korán ragadá ki Bartay kezéből, s nem engedte azt hogy a nemzet vagyona könynyelmű hitelezők kielégítésére pazaroltassék. Én sajnáltam Bartayt, de jobban elhanyagolt szegény családját, melyet könnyelműsége szegénységre juttatott, — de hát a jó pajtások mit tettek ? — tán segítettek rajta? — nem biz 338 azok, hanem vagy kétes szánalommal vagy anathemával illették ; 339 igaza van Va h otnak, mikor azt mondja: „Mindazonáltal, ha tekintetbe veszszük azon nagy szellemi hasznokat, mik az Ő igazgatósága alatt háromlottak a magyar játékszín ügyére, igen kicsinynek fogjuk találni az általa okozott anyagi kárt, s talán azt is megismerendjük. hogy akkor, midőn a szerencse magas paripájáról kénytelen volt leszállani, némelyektől, kik annyi hálával tartoztak neki, gúnykaczaj helyett legalább őszinte szánakozást érdemelt volna." Kz fájt Bartaynak is leginkább ! — egyszer Budára menve a fahídon, rám kiált valaki, hátranézek — Bartay volt, bevártam, s Ő törődött szívvel bocsánatot kért tőlem hogy igéretét nem teljesité. „Én — úgymond — eltántorittattam, ön régi kenyeres paj,tásai nomályos színben tüntetek fel Önt, én hittem szavaiknak, de most — midőn már késő — látom át, mennyire csalódtam, ön