Szilágyi Pál: Egy nagyapa régi unokájának (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 3., Budapest, 1975)

sétálnak délig, délben leheverésznek a gyepre s elköltik a magyaros étkeket, elmeszikrák sem hiányzanak, pattognak szét mint Stuwer csillagokat hányó röppentyűi ; nem egyszer monda boldogult Vörösmartynk : élte legvidámabb napjai közé számítja azokat, melyeket így a társaság köréb«n tölthet. Bartai is jelen volt, több iró és költő, csak én nem lehettem ott, bár én is befizettem járandóságomat, de hiába magamnak jutott a szerencse, hogy az országos válaszmányi tagokat rendre járjam, capacitáljam s Bartai iránt jó véleményre gerjeszszem. Másnap az országos színházi választmány utolsó üléséhen Bartai Endre folyamodványa felolvastatott, a többség által elfogadtatott, a szerződés megköttetett — s így lőn I» art ai Endre a nemzeti színház igazgatója. Bartay Endre 1843-ik évi húsvét hetében vette át színházunk igazgatását ; így elég ideje volt gondoskodni jövő állása-, s teendőiről, nem is mulasztott el semmit, hogy színházunknak jobb irányt adjon az eddiginél, meghallgatta a színészek jó tanácsait, okult a múlton, mely mint nyitott könyv állott előtte, s igy átlátva a hiányokat, s mindazon okokat, melyek színházunkat annyira süly esztek, könnyebben igazodhatott el a teendőkről, mint elődjei, kik bölcsebbek akartak lenni azoknál, kik Ösztönszerűleg javasolták ezt vagy amazt, annak emelésére és virágzására ; 6 meghallgatott mindenkit, a sok jó tanács közöl megválasztotta a jobbakat, s azt felhasználva boldogult is, mert színházunk oly lendületet kapott, milyet maga sem remélt, s talán ez volt oka elbizakodásának, mely két év múlva tönkre juttatá.